Jobbik: Melyik fideszes a végső haszonélvező?

A Jobbik alelnöke azzal vádolja a kormányt, hogy offshore cégekkel üzletel.

MTI
2016. 08. 15. 20:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volner János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a Hunguard Kft. több milliárd forintos megrendeléshez juthat. Az ellenzéki politikus arra vár választ, hogy kik a cég tényleges tulajdonosai, ki áll a mögött az offshore cég mögött, amely bevásárolta magát a vállalatba és „ki az a fideszes politikus, aki a végső haszonélvezője tulajdonosként ennek a biznisznek”. Szerinte a közműbefizetések egy részét, több 100 millió forintot adózatlanul viszik ki majd Magyarországról.

Volner János közölte: nem „diszkrét kormányzati hátszél”, hanem „valóságos hurrikán” repíti a céget, amelynek működését a törvényhozás eszközével is segítették.

Mint mondta, a Javelin nevű offshore cég tulajdonosainak nemzetbiztonsági átvilágítását illetően sem kaptak választ, ugyanakkor pártja szerint nemcsak a bankbiztonságért felelős cég egyszerű munkavállalóit kell átvilágítani, hanem a tulajdonosok kilétével kapcsolatban is meg kell győződni arról, hogy a magyar nemzetbiztonsági érdekek nem kerülnek-e veszélybe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.