Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke szerdai tanévkezdő sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány kommunikációja szerint adottak a feltételek a tanévkezdéshez, szerintük ugyanakkor ez a tanév sem lesz zavartalan.
Rámutatott: a nyár folyamán az átalakításokról folyamatosan úgy nyilatkozott a kabinet, hogy azok a köznevelési kerekasztallal folytatott tárgyalások eredményeként születtek meg. A PSZ és a sztrájkbizottság ugyanakkor már 2015 decemberében írásban jelezte a problémákat és eljuttatta a megoldási javaslatokat Orbán Viktor miniszterelnöknek. A köznevelési kerekasztal „még kéjes gondolat sem volt”, amikor 25 pontos követeléseikről már tárgyaltak a kormánnyal – idézte fel.
A tanulói munkaterhek csökkentése komoly követelésük volt, látszólag történtek lépések, rugalmas tanmeneteket tettek közzé. Ennek szépséghibája azonban, hogy a jogi háttere hiányzik, a Nemzeti alaptanterv követelményrendszere „érintetlen”. A 30 perces tananyag propagálása teljes mértékben szakmaiatlan – állapította meg.
Kitért arra is, az intézményvezetőknek megoldhatatlan probléma, hogy az osztályfőnökök, munkaközösségi vezetők, diákönkormányzatot segítő pedagógusok órakedvezményben részesüljenek. A vonatkozó kormányrendelet értelmezése és alkalmazása egyaránt komoly fejtörést okoz – jegyezte meg az érdekvédő, hozzátéve: az osztályfőnöki kedvezmény 53 ezer pedagógust érint.
Nincs előrelépés a pedagógusok kötelező óraszámában, az üres álláshelyek feltöltésében, nem tudtak megállapodni a tankönyvi monopólium megszüntetéséről sem – sorolta.
A minőségi pótlék sem lett sikertörténet, ugyanis 2017-ben a béremelés utolsó részletét differenciálnák a célra, azaz nem különítettek el több forrást a rendszerbe. Nem rendezett a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának kérdése sem, az oktató-nevelő munkát segítők bérhelyzetének javítása csak részben történt meg – mondta. Az intézmények üzemeltetésében közreműködő technikai dolgozók sorsáról nem tudni, további foglalkoztatásuk nem megnyugtató a Klik átalakításával – tette szóvá az érdekvédő.