Mellár: Ezért kell az igenre szavazni

Ez a népszavazás nem közjogi, hanem politikai kérdésről szól – jelentette ki a KSH volt elnöke.

MTI
2016. 08. 26. 20:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az „igen” mellett érvelve Mellár Tamás az M1-en péntek este hangsúlyozta: Magyarország az EU-tól az elmúlt években nemzeti össztermékének csaknem a harmadát kapta meg támogatásként, ami nagyságrendjében az Egyesült Államok által a második világháború után Nyugat-Európának nyújtott Marshall-segélyhez hasonlítható.

Mindez nem működhet úgy, hogy közben az ország az unió közös problémáinak megoldásából nem veszi ki a részét, mert könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy kétsebességes EU perifériáján találja magát – tette hozzá a szakember, a KSH volt elnöke.

Mellár Tamás szerint a „nem” válaszra biztató kormány csak „zsarolási potenciálra” akar szert tenni a népszavazással, az ellenzéki pártok bojkottfelhívása pedig „elhibázott, destruktív”, ehelyett nemzeti egységre lett volna szükség.

Ez a népszavazás nem közjogi, hanem politikai kérdésről szól – mondta. Mellár egyébként mindezt megírta már korábban a Magyar Narancsban is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.