Orbán Ráhel mégis Orbán Viktor lánya

Megváltozott az itthon nagy viharokat kavaró bahreini honlap.

MNO
2016. 08. 31. 11:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szépen helyére került minden a bahreini olaj- és gázügyi hatóság honlapjánvette észre a 444.hu. Alig 24 órával azután, hogy a portál kiszúrta: Orbán Ráhelről, mint a magyar miniszterelnök feleségéről írnak, aki állítólag olajügyekről tárgyalt, most már mint Orbán lányát emlegetik. A megváltozott anyag címe: Az energiaügyi miniszter fogadta a magyar miniszterelnök lányát egy udvariassági látogatáson (courtesy visit).

Az udvariassági látogatás visszatérő motívum, korábban Garamvölgyi Balázs, a bahreini magyar tiszteletbeli konzuli ügynök is ezt emlegette. Aki egyébként keményen hárított az őt kereső újságíróknak. Az Indexnek nyilatkozva azt azonban megtudhatta a közvélemény, hogy azért volt ott, mert ott lakik, valamint azt, hogy nem emlékszik, hogyan jött egyáltalán létre a megbeszélés, hiszen olyan rég volt már.

A megváltozott szövegre visszatérve: a jelenlegi sokkal rövidebb a korábbinál, az egész gazdasági és olajos rész eltűnt. Már csak annyi áll ott, hogy a tárcavezető röviden bevezette vendégeit a bahreini gazdaságba. „Ms. Orbán” és kísérete pedig mély nagyrabecsülésüket fejezték ki a miniszternek, és megköszönték a meleg fogadtatást.

Az ügyben az Együtt feljelentést tett befolyással való üzérkedés gyanúja miatt.

Nem tudott Orbán Ráhel útjáról – mondta a Hír TV kérdésére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Azt is elmondta, hogy nem indul vizsgálat az ügyben. „Még egyszer elmondom önnek, nem tudtunk az útról, nem tudtunk arról, hogy a tiszteletbeli konzulunk bármi hasonló találkozót szervez. Legközelebb ha találkozom vele, ritkán szoktam, életemben eddig talán egyszer, de ha legközelebb találkozom vele, akár Bahreinben, akár Magyarországon, akkor meg fogom kérdezni. Nem akarom elviccelni, csak szeretném önnek még egyszer elmondani, hogy magánutakról nincs semmilyen információnk, és ha kellene tudnom valamiről mint külügyminiszter, hogy bármilyen megállapodás bárkinek bármilyen jellegű találkozóján születik, és azzal nekem mint a magyar állam nevében eljáró miniszternek dolgom van, akkor nyilván szóltak volna. De nem szóltak, ebből csak arra tudok következtetni, hogy semmi olyan dolog nem történt ott, amellyel nekünk mint államnak dolgunk lenne” – fogalmazott a tárcavezető.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.