Miután közpénz felhasználásáról van szó, közérdekű adat, hogy a kormány a kvótaellenes népszavazás jelenleg is zajló kampányában pontosan mire költ, és mennyit. Az erről szóló adatokat részletesen ki kell adni, ha valaki kéri – mondta lapunknak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A kormány viszont továbbra is titkolja a tájékoztatás részletes költségeit, noha erre többször is rákérdeztünk. Csak annyit lehet tudni, hogy több mint 3 milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre, ebből viszont más kampányokat is fedeztek, például az adócsökkentés vagy az otthonteremtés ügyében is ebből a pénzből tájékoztatták az embereket. Vagyis nemhogy a részleteket nem tudni, még azt sem, hogy a népszavazás kampányára összesen mennyi pénz ment el eddig. A március elejétől augusztus 10-ig, azaz holnapig szóló vállalkozási szerződést Rogán Antal miniszter Pasa parki szomszédjának érdekeltségébe tartozó két céggel, a Network 360 Reklámügynökség Kft.-vel és az Affiliate Network Kft.-vel kötötték. (Csetényi Csaba érdekeltségei az utóbbi években több milliárd forint állami megbízást kaptak). A Miniszterelnöki Kabinetiroda honlapján a szerződés ugyan szerepel, de a hárommilliárdos keretösszegnél mindössze annyit írnak, hogy „a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktuális kormányzati intézkedésekről szóló lakossági tájékoztató kampányaival kapcsolatos feladatok ellátása”.
Nehezen hihető ugyanakkor, hogy a hónapok óta dübörgő kampányt fedezni lehetne mindössze 3 milliárd forintból, amit ráadásul csak részben költenek erre. Az ország tele van a kvótaellenes népszavazás plakátjaival, ahogy az elektronikus és a nyomtatott sajtóban is egymást érik az ezzel kapcsolatos reklámok. Lapunk az ügyben kereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, ahonnan egyelőre nem érkezett válasz, még júliusban viszont azt közölték, hogy „mivel a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról indított kormányzati kampány folyamatosan zajlik, ezért a végleges költségekről a tájékoztató akció végeztével, a teljesítési igazolások aláírását követően tudunk információt adni”.