Szijjártóék is nyertek egymilliárdot

Nem csak a külügy, de Leslie Mándoki is beszáll az ünnepségekbe, mégpedig Rogán szomszédjával közösen.

MNO
2016. 08. 05. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint a kormány 13,5 milliárdot szán az emlékév megrendezésére. Ennek elköltéséről egy emlékbizottság dönt, amelynek elnöke Balog Zoltán, az év kormánybiztosa pedig Schmidt Mária. Sikeresen pályázott már a Sziget Kft., a Koltay Gábor vezette Esztrád Színház, de ilyen nagy összeget, mint a KKM még nem nyert senki.

A Népszabadság megpróbálta elkérni a pályázatot, de azt csak közérdekű adatigénylésre adják ki, 15 napos határidővel. Csak a ismertetőt hoztak nyilvánosságra „a külképviseleteken és a külföldi magyar intézetekben a programok azzal a szándékkal kerülnek megszervezésre, hogy az antikommunista hősök emlékezetének ápolását és példaként a világ elé tárását az országimázs-építés szolgálatában állítsák”.

Eddig a bizottsághoz több mint 1200 pályázatot adtak be, ennek mintegy a fele nyert.

Közben a Világgazdaság arról ír, hogy ezúttal Leslie Mándokival közösen nyert állami megbízást a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda tenderén a miniszter szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba cége. Az 1,4 milliárd forintból az 1956-os forradalom kapcsán többek között Berlinben, Londonban és Párizsban szervez kulturális eseményeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.