Szükségállapottal tolnák Magyarországra az osztrákok a migránsokat

A lépés több ezer embert érinthet.

MTI
2016. 08. 18. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minél tovább várnak a szükségállapot bevezetésével, annál több elbírálandó kérelem torlódik fel – mondta Karl-Heinz Grundböck, a belügyminisztérium szóvivője a lapnak.

A hivatalos adatok szerint 15 ezer menedékkérelmet ebben az évben nyújtottak be, kilencezer pedig még tavaly érkezett a hatóságokhoz, de csak az idén indították el e 24 ezer kérelem elbírálásának folyamatát. Amennyiben a 13 ezer további, már idén benyújtott, de még meg nem vizsgált kérelmet is hozzáveszik, akkor hamarosan átléphetik a hivatalosan megállapított felső határt. Az osztrák kormány korábbi döntése szerint ugyanis 37 500 menekültkérelmet fogad be az ország ebben az esztendőben.

A 13 ezer esetből 11 ezernél a belügyminisztérium számításai szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy a dublini egyezmény értelmében melyik ország köteles a menedékkérelmet elbírálni. A minisztérium szerint az esetek többsége Magyarországot érinti.

A lap emlékeztet, hogy a hatályos rendelkezés szerint amennyiben az illetékes ország (az, amelynek területére először lépett be a schengeni határon keresztül a menedékkérő) nem fogadja vissza a menekülteket, akkor hat hónap eltelte után Ausztriában kell megkezdeni a kérelem elbírálását. A cikk megjegyzi, hogy az első félévben a dublini egyezmény értelmében 911 esetben toloncoltak ki embereket az országból. Grundböck ugyanakkor kijelentette, hogy Magyarországra eddig „gyakorlatilag senkit nem küldtek vissza”.

A szóvivő elmondta: szükséghelyzet életbe lépése esetén a menekültek kérelmét megtagadhatják, de be kell fogadni azokat, akiket megítélésük szerint Magyarországon esetleg veszély fenyeget.

Az újság megemlíti, hogy a tartományi bíróságok már elkezdték a felkészülést a panaszos esetekre. Egy másik újság, a Kleine Zeitung információira hivatkozva a lap azt írja, hogy Grazban 4-5 ezer hasonló esetre készülnek.

A hét elején Christian Kern osztrák kancellár kiállt a szükségállapot esetleges bevezetése mellett. Tervei szerint amennyiben a magyar és az osztrák fél megegyezik a menekültek visszaküldéséről, a szeptember hatodikai kormányülésen dönthetnek a menekültügyi szükséghelyzetre vonatkozó szövegről. Az osztrák politikai vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy – tekintettel a menekültek nagy számára – bevezessék-e a szükségállapotot, és ha igen, mikortól lépjen életbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.