Tőkés is beszállt a kvótareferendum kampányába

Az erdélyi magyar állampolgárokat buzdította szavazásra.

MTI
2016. 08. 12. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő Tőkés László arra kérte a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, hogy – ha még nem tették meg – vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe. Hozzátette: az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) irodáiban bárkinek segítséget nyújtanak a regisztráció folyamatában, és a levélszavazatok majdani összegyűjtésében és célba juttatásában is aktív szerepet vállalnak.

Tőkés László szerint „rossz íze van” annak, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök bírálja a Magyarországot a betelepítési kvótákkal kapcsolatos álláspontja miatt, és ezáltal „támadja a tagállami szuverenitást”. „Amikor a romániai restitúció vagy az autonómia ügyét vetjük fel időről időre az EU-ban, mindig a tagállami kompetenciákra hivatkozva utasítják vissza a kezdeményezéseinkhez, most viszont a tagállami kompetenciákat veszik semmibe” – állapította meg.

Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón azt kérte az erdélyi magyaroktól, hogy a népszavazási szavazólapon feltett kérdésre szavazzanak nemmel.

Nagy József Barna, a honosítási folyamatban segítséget nyújtó Bihar megyei Demokrácia Központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy szeptember 17-ig vetethetik fel magukat az erdélyi magyarok a választói névjegyzékbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.