Varju Lászlóéknak több üdülőjük is van

Gyurcsány pártjának második embere is trükközött már a vagyonbevallásával. Reagáltak a pártok.

MNO
2016. 08. 03. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áprilisban Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke Facebook-profilján ajánlott egy panziót, a posztra az egykori szocialista belügyminiszter, Lamperth Mónika ezt írta: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)”

Abban tényleg nem szerepel, de a Direkt36 kiderítette, hogy a taksonyi Zöld Sziget Panzió valóban Varju Lászlóé és családjáé. Illetve Varju cégének tulajdona, ám ezt nem kell feltüntetni a képviselői vagyonnyilatkozatban, amely így nem ad teljes képet a DK-alelnök valós anyagi helyzetéről. Ennek alapján ugyanis úgy tűnik, mintha Varju nem lenne tehetős: bérelt autó, sok adósság és ennél picivel több megtakarítás, lakása pedig nincs – ahol él, az a felesége tulajdona.

Varjunak ezzel szemben több olyan cégben is van részesedése, amelyek összesen évi több tízmilliós bevételt könyvelhetnek el – a politikus állítása szerint ezek megélhetése felét adják. A cégek tulajdonába tartozik a taksonyi panzió mellett két kisebb balatoni üdülő és két autó is.

###HIRDETES###

A képviselő ráadásul e cégekben meglévő részesedéseit sem mindig vallotta be pontosan, a Direkt36 szerint 2015 előtt több ponton is hiányosak voltak vagyonnyilatkozatai. Az egyik céget hat, egy másikat kilenc, egy harmadikat pedig három bevallásából hagyta ki. Abban a két évben is hiányosak voltak vagyonnyilatkozatai, amikor a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány alatt államtitkár volt a gazdasági minisztériumban.

Hogy mit mondott erre Varju az oknyomozó portálnak? „Rendetlenségből” felejtette ki egyes cégeit, de mára pótolta a hiányosságokat. A vagyonnyilatkozatai szerinte tükrözik a helyzetet, hiszen a vállalkozásai mögött álló vagyonnak nyilvános adatbázisokban bárki utánanézhet.

A Fidesz választ vár arra a kérdésre, hogy Varju László, a DK alelnöke miért „hazudott éveken át” valós anyagi helyzetéről, és „mit rejteget még”.

A DK az MTI-nek szerdán küldött közleményében írt arról, hogy a sajtóban megjelent hírek alapján 2015 előtt Varju Lászlónak volt olyan, tulajdonában levő cég, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. „Ezzel hibát követett el. A nyilvántartási hibát az idei év elején korrigálta. Ugyanakkor a DK alelnöke kijelenti, hogy minden vagyonáról és bevételéről beszámolt” – közölte a párt.

###HIRDETES2###

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek az ügyre reagálva úgy nyilatkozott: „újabb baloldali trükközésre derült fény”, Varju László, „Gyurcsány jobbkeze” vagyonnyilatkozataiban éveken át „eltitkolta valós anyagi helyzetét és cégeit”. A DK alelnöke azt a hamis képet próbálta fenntartani, hogy szinte semmije nincs, miközben több jövedelmező és vagyonos cége volt – fogalmazott a szóvivő. Halász János hozzátette: nem ez az első eset a baloldalon, hogy egy politikus tudatosan megpróbál eltitkolni valamit.

Mivel a képviselői vagyonnyilatkozatok jelenlegi formájukban csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy átláthatóvá tegyék a parlamenti képviselők gazdagodását, a Direkt36, a 444 és a Transparency International Magyarország egy olyan adatbázist fejlesztett Vagyonkereső néven, amely egy oldalon, digitalizált és kereshető formában gyűjti össze vagyonnyilatkozataikat. Itt éri el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.