Alapember hagyja ott Gyurcsány pártját

Kilép a DK-ból Kerék-Bárczy Szabolcs.

MNO
2016. 09. 01. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció mai elnökségi ülésén Kerék-Bárczy Szabolcs bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról, és kilép a pártból – olvasható a Gyurcsány Ferenc fémjelezte alakulat szűkszavú sajtóközleményében, melyet Gréczy Zsolt szóvivő jegyez. Hozzátették: a DK megköszöni Kerék-Bárczy Szabolcs eddigi munkáját. Arról egyelőre nincs hír, hogy a politikus miért döntött így, illetve hol folytathatja.

Kerék-Bárczy a kilencvenes évek elején, az MDF-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott titkárként, majd a párt parlamenti frakciójában tanácsadóként. 1998–99-ben visszatért a Miniszterelnöki Hivatalba, ekkor az egységet vezető miniszter kabinetfőnöke volt, majd 2001-ig a külügyminiszter főtanácsadójaként, ezt követően három éven keresztül pedig Magyarország Los Angeles-i főkonzuljaként tevékenykedett. A politikai megbízásokon kívül dolgozott a Matávnál, illetve oktatott adjunktusként a Külkereskedelmi Főiskolán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.