Papp Károly az európai fővárosok rendőrfőkapitányainak 38. kongresszusát megnyitó beszédében azt mondta, hogy a terrorcselekmények mellett Európa másik nagy kihívása 2015 óta „az extrém mérteket öltő illegális migrációs hullám”.
Az illegális migráció nagy feladatot, leterheltséget jelentett a magyar rendőrség számára is, de a kormány intézkedéseinek eredményeként Magyarországon és Budapesten „a közbiztonság kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, közbiztonsági deficit az országban nem alakult ki” – jelentette ki. Papp Károly köszönetet mondott a migrációval szembeni hatékony fellépés érdekében való együttműködésért a Magyarországgal szomszédos országoknak, a visegrádi négyek tagállamainak és Németországnak. Az információk és adatok megosztása, a közös elemző-értékelő munka rendszeresen meghozta a szakmai sikereket – jelentette ki a rendőrfőkapitány. Rámutatott: a magyar rendőrség a határőrizeti faladatok segítésére nemcsak a Frontex keretei között, hanem kétoldalú megállapodások alapján vezényelt és vezényel rendőri egységeket Szerbiába, Szlovéniába, Macedóniába, Bulgáriába és Görögországba.
Papp Károly elmondta, Magyarország 1100 kilométeres külső schengeni szárazföldi határral rendelkezik, és a tavalyi évben körülbelül 400 ezer illegális migráns érkezett Magyarország, ezáltal az Európai Unió területére. A kormány 2015-ben jogi, rendészeti és technika szigorító intézkedéseket vezetett be az EU külső határának „a schengeni határellenőrzési kódexben rögzítetteknek megfelelő őrizete és védelme érdekében”. A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az idei év eddig eltelt időszakában a tavalyi évhez viszonyítva jelentős mértékben csökkent az illegális migránsok száma, de még mindig többszöröse a 2010-es évek elején jelentkező illegális migrációnak – közölte az országos rendőrfőkapitány.
Mint mondta, a magyar rendőrség az intézkedések és a fejlesztések hatására, együttműködve a honvédséggel „magas szakmai szinten tudja őrizni a schengeni külső határokat”. Megjegyezte azt is, hogy növelték az embercsempész csoportok felderítését végrehajtó állomány létszámát is.