Eddig a levélszavazatok közel ötöde érvénytelen

A 274 ezerből kevesebb mint 74 ezren voksoltak.

MTI
2016. 09. 28. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az októberi népszavazáson, és az NVI-hez már egy hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

A választási iroda hétfőn kezdte meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Azt vizsgálta, le van-e ragasztva a válaszboríték, tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva. Az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok alapján az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, és nem küldött-e vissza több szavazási iratot.

Ha az iratcsomag minden eleme formailag és tartalmilag is megfelel a törvényi előírásoknak, akkor külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékokat, és ezeket a szavazás napján 19 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.

Hétfőn és kedden 15 601 szavazási iratot dolgoztak fel, ebből 12 835 volt érvényes. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg minden ötödik visszaérkezett szavazási irat érvénytelen volt.

Az NVI az MTI érdeklődésére közölte, az ellenőrzött szavazási iratok érvénytelensége többnyire abból adódik, hogy a választópolgár nem vagy nem a nyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően adta meg az anyja nevét.

A választási iroda internetes tájékoztató oldaláról az is kiderül, hogy szerdáig 51 353 szavazási iratot juttattak vissza postán az NVI-hez, és további 22 216-ot a külképviseleteken adtak le. A levélben szavazásra csaknem 274 000 választópolgár jogosult.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.