Juhász: Csak sajtófigyelésben segítettem Portikéknak

Az Együtt V. kerületi képviselője közölte: soha életében nem beszélt Portikkal.

MNO
2016. 09. 09. 7:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először a Pesti Srácok írt arról, hogy Portik Tamás látja el pénzzel és információkkal az egyik ismert ellenzéki politikust. Bár név nem hangzott el, a TV2 Tények Extra című műsorában már egy volt elítélt beszélt arról, hogy Portik irányítja Juhász Pétert.

Juhász végül egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban reagált az állításokra. Ebben az Együtt V. kerületi képviselője azt mondta: a tárgyaláson kívül nem találkozott Portik Tamással, és soha életében nem beszélt vele, a támadások pedig véleménye szerint azért történnek, mert Orbán vagyonosodásával kezdett foglalkozni.

Hozzátette: F. Erikával, aki szerinte Portik titkárnője „vagy hasonló”, a tárgyalás után találkozott, amikor azt kérte, „nyomtassam ki számára az internetet”, mivel ő nem rendelkezik sajtófigyeléssel, Portik pedig kíváncsi a hírekre – fogalmazott Juhász. Tehát „az történt, hogy megkértük egy kollégámat, aki a sajtófigyeléssel foglalkozik, és összeállítottunk neki egy paksamétát”, aminek a segítségével be tudott számolni a beszélőkön Portik Tamásnak. „Ennyi volt az én kapcsolatom az ő kapcsolattartójával” – hangsúlyozta a politikus, és hozzáfűzte: mindezt egy levelezéssel bizonyítani is tudja.

„Nem lepődnék meg, ha előkerülne egy titkos fénykép, ahogy egy borítékot vagy elvesz, vagy átad nekem, és a Fidesz majd azt mondaná, hogy abban pénz volt” – vélekedett. Kiemelte: ez egy A4-es, „széles és hosszú” boríték lesz, amiben különböző újságoknak a cikkei voltak kinyomtatva – ezt tanúk is alá tudják támasztani.

Juhász egyébként a videóban kitért arra is, hogy az összes olyan médiumot, amely „hamis színben” tünteti fel, be fogja perelni. „Hazugságot állítanak, semmi közöm Portik Tamáshoz” – szögezte le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.