Megújult az óbudai Árpád Gimnázium

168 millió forintból kaptak új nyílászárókat.

MTI
2016. 09. 29. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oktatási intézményben egyebek mellett félezernél több ablakot cseréltek ki, továbbá megerősítették az épület homlokzati kőburkolatát, felújították a tetőszigetelést, ereszcsatornákat és burkolatokat cseréltek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerületrész fideszes országgyűlési képviselője a csütörtöki átadási ünnepségen elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium 95 millió forintos forrását az önkormányzat további 75 millió forinttal egészítette ki.

Jelezte, az energiatakarékossági célú beruházásra azért volt szükség, mert az iskola megépítése, az 1940-es évek eleje óta nem cserélték ki a nyílászárókat.

Arról is beszélt, hogy a kormány nemrég támogatott egy másik – 3,5 milliárd forintos – kerületi beruházást, a békásmegyeri Heltai Jenő téri piac felújítását is, ami várhatóan három év múlva fejeződik be.

Bús Balázs (Fidesz–KDNP) polgármester elmondta, a másfél milliárd forintos programban – az Árpád Gimnázium felújítása mellett – szerepel még a Váradi utca meghosszabbítása a Bécsi út és a Kiscelli utca között, továbbá a több mint százéves III. Kerületi Torna és Vívó Egylet létesítményének megújítása. Ez utóbbi beruházás részeként műfüves focipályák, egy új öltözőépület és egy félezer fős lelátó, valamint egy uszoda épül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.