Közvetve a menekülttáborok kapacitását is érintheti, hogy Ausztria tegnap jelezte: bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiknek az uniós jog szerint ott kell menekültstátust kérniük, ahol először az Európai Unió területére lépnek. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az ORF rádióállomásnak úgy nyilatkozott: „Általános szabályként a dublini rendelet érvényes. Dublin betartatásáért az Európai Unió felelős, azoknak a tagállamoknak vagy országcsoportoknak, amelyek folyamatosan megsértik a törvényt, számítaniuk kell jogi következményekre.” Arra a kérdésre pedig, mit tesz Bécs, miután Magyarország elzárkózik a menedékkérők visszafogadásától, az osztrák belügyminiszter leszögezte: „Ebben az esetben Ausztriának pert kell indítania.”
A problémát az okozza, hogy Magyarország nem hajlandó visszafogadni a menedékkérőket, mert nem itt, hanem Görögországban léptek be először az unió területére. Arról viszont már több bírósági ítélet született, hogy Görögországba nem lehet visszaküldeni menedékkérőket, mert a görög menekültügyi rendszerben embertelen és megalázó körülmények uralkodnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanakkor megerősítette: „A magyar álláspont egyértelmű és változatlan. Csak azokat fogadjuk vissza, akik Magyarországnál léptek először az Európai Unió területére.” Hozzátette, a közel-keleti vagy afrikai illegális bevándorlók „nyilvánvalóan” más országok határánál léptek az unióba, az pedig, hogy a bevándorlókat ezekben az országokban nem regisztrálták, nem jelent kifogást. Szijjártó szerint egyébként jelenleg csökken az Ausztriába érkező illegális bevándorlók száma, és ez a szigorított magyar határvédelemnek köszönhető. Ezért a miniszter szerint „tévúton jár mindenki, aki egy olyan országot kritizál, amely védi Európát, így védi Ausztriát is”.
Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta az Ausztria és Magyarország között kialakult vitát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!