A Magyar Időknél akciózott Szabó Tímea

A sajtószabadságért demonstrált a politikus és néhány aktivista.

Katona Mariann
2016. 10. 26. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti Magyar Idők szerkesztőségénél tiltakozott a kora délutáni órákban Szabó Tímea, a Párbeszéd (korábban Párbeszéd Magyarországért, PM) párt társelnöke, illetve néhány aktivista. Akciójukat a Facebook-oldalukon végig élőben közvetítették. Azon is látszik, hogy a politikus a szimpatizánsokkal együtt bement az épületbe, ahol az újság szerkesztőségébe vezető ajtót a rendőrségi helyszíneléseket idéző piros-fehér csíkos szalaggal ragasztották le, majd olyan feliratokat is kitettek, mint „itt számolják fel a sajtószabadságot”. Szabó Tímea elmondása szerint azért választották a tiltakozás ezen formáját, mert tegnap este kiderült, hogy Mészáros Lőrinc közelében landolt az egyik napról a másikra felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks. „Nem fogjuk hagyni, hogy a Magyar Időkhöz hasonló Orbán-bérenc lapok uralják a magyar sajtót” – mondta.

Néhány percen belül megjelentek a biztonsági őrök, akik először letépkedték a kiragasztott papírokat, majd megpróbálták a tiltakozókat rávenni, hogy menjenek el. Azzal érveltek, hogy magánterületen vannak, de még így is hosszú percek teltek el, mire Szabó Tímea a társaival végül hajlandó volt távozni.

Később rendőrök is érkeztek a helyszínre, a Párbeszéd azt is élőben közvetítette, ahogy Szabó Tímea a járőrnek is megismétli, miért demonstráltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.