Gondoskodik a főváros a 3-as metró pótlásáról

A Fővárosi Közgyűlés döntött erről szerdán.

MTI
2016. 10. 26. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tokody Marcell (Jobbik) azt mondta, hogy a közgyűlés most jutott el oda, ahol már februárban is tartott, akkor arról volt szó, hogy a BKV buszokat vásárol. Novembertől megindulhatott volna a felújítás, de a kormány miatt ez csak jövő márciusban következhet be.

Horváth Csaba (MSZP) jelezte: azzal egyetértenek, hogy nem várhatnak tovább, ugyanakkor kérte, hogy konkretizálják, miként biztosítják a megfelelő számú pótlóbuszt. Nem egy biankó csekkről akarnak szavazni – fogalmazott.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a BKV és a BKK tudja a 3-as metró szerelvényeit pótolni. Forgalomszervezéssel, megkötött szerződések opcióval, használt buszok felújításával megoldható a szerelvénypótlás – közölte.

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a KDB említett határozatát szakmailag nonszensznek, megalapozatlan nevezte. Elmondta, a 3-as metró műszaki meghibásodása miatti felszíni pótlásra tizenhárom különböző forgatókönyv készült, ebből kettő a teljes vonal pótlására vonatkozik. A vezérigazgató közölte: a déli szakasz felújításának megkezdéséhez körülbelül 70 pótlóbuszra lenne szükség. Ezt a feladatot minden bizonnyal meg tudják oldani – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.