Helikopterről és Népszabadságról faggatták Lázárt

Gazdasági döntésnek tartja Lázár János, hogy a Mediaworks szombaton váratlanul bezárta a Népszabadságot.

MNO
2016. 10. 13. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soha nem követtem még el ezt a hibát – mondta Lázár János arra reagálva, hogy Rogán Antal először letagadta a helikopterezés tényét, majd a fotók láttán elismerte. Szerinte hibázott Rogán, amit el is ismert a parlamentben.

Arra a felvetésre, hogy ő menne-e helikopterrel egy lagziba, azt mondta: feltehetően nem, nem ült még helikopteren, és tériszonya van. Akkor is félek, ha felállok egy székre – tette hozzá.

A Matolcsy–Patai-botrányról szólva – miszerint a bankszövetség elnökének lakását bérli a jegybankelnök – azt mondta, hogy kormányzati pozícióból nem kommentálhatja a Magyar Nemzeti Bank döntéseit. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy jobban kellene ügyelni a látszatra is.

A fejlesztésekről is beszélt Lázár János, a kormány tervei szerint a Kelenföldi pályaudvar mellett építik fel a szuperkórházat, ami egy több mint ezerágyas komplexum lesz. A tervek elkészítését Noll Tamás építészre bízták. Vidéken – állítása szerint – 500 milliárdot költöttek az egészségügyre, de a fővárosban „az Európai Bizottság nem engedte”.

A hármas metró felújításával kapcsolatban elmondta, hogy megkezdődött a közbeszerzési eljárás. Arra a felvetésre, hogy valóban nem újítják fel a megállókat, azt mondta, hogy „ezt a fővárosnak kell eldöntenie”.

A tao-kedvezmények titkosításával kapcsolatban úgy vélte, hogy a kormány helyesen nem foglalt állást abban, hogy közpénznek minősül-e ez az adókedvezmény. Az szintén jó döntés szerinte, hogy a tao-pénzeket titkosították, hiszen a magánszemélyek egyszázalékos szja-felajánlásai is titkosak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.