Szerdán újra nekifutnak az alaptörvény-módosításnak

A Fidesz egyedül nem tudja megváltoztatni a jogszabályt, kell az ellenzék támogatása is.

Markotay Csaba
2016. 10. 24. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét tárgyalnak szerdán a parlamenti frakcióvezetők a tervezett alaptörvény-módosításról – mondta lapunknak Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A múlt héten már volt egy négypárti egyeztetés, azon az MSZP kivételével a másik négy párt képviselőcsoportjának vezetője rész vett, de érdemben nem jutottak előre. A Fidesz ugyanis, mint kiderült, úgy is végigviszi az alaptörvény módosítását, hogy nincs meg hozzá a kétharmados többség. Ehhez a kormánypártoknak két ellenzéki képviselőt kellene megnyerniük.

A Jobbik többször jelezte, így a múlt heti frakcióvezetői egyeztetésen is, hogy a letelepedésikötvény-biznisz megszüntetésével együtt hajlandó csak támogatni a módosítást, mert nem akarják sem szegény, sem gazdag migránsok betelepítését. Az MSZP nem vesz rész az egyeztetési folyamatban, és a szavazástól is távol marad, az LMP frakcióvezetője, Schmuck Erzsébet pedig jelezte, hogy a párt országgyűlési képviselői nem nyomnak majd gombot. A független képviselők ugyancsak nem támogatják az alaptörvény módosítását.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a pártelnökök egyeztetése folytatódik-e az LMP-vel. Orbán Viktor a múlt héten már tartott négyszemközti találkozót Molnár Gyula MSZP-elnökkel és Vona Gáborral, a Jobbik vezetőjével. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek a parlamenti ülés előtt, hogy egyelőre még meghívót sem kapott sem ő, sem Szél Bernadett társelnök erre a találkozóra, de ezt a saját részükről „nem is nagyon erőltetik”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.