Üresen maradhatnak a praxisok

Csupán néhány száz fiatal döntött úgy öt év alatt, hogy a háziorvosi pályát választja.

Kuslits Szonja
2016. 10. 05. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háziorvosok számával kapcsolatban aggodalomra adhat okot az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglalója szerint a helyettesített, állandó orvossal nem rendelkező helyek száma a 2014-et megelőző hat év folyamán 90 százalékkal emelkedett. A Nyugat-Dunántúlon az emelkedés három és félszeres, Közép-Magyarországon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön közel kétszeres. A KSH szerint 2014-ben 322 praxisban dolgoztak háziorvosok helyettesként, ebből 253 esetben olyan körzet feladatait látták el, amelyben egyáltalán nem volt állandó orvos.

Az állandó ellátást nyújtó háziorvosok számának csökkenésével kapcsolatban a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete néhány hónapja azt közölte: Magyarországon több mint háromszázezer embernek kétszer akkora esélye van a korai, 65 év alatti elhalálozásra, mint az országos átlag. Ennek oka pedig a nem megfelelő alapellátás, az, hogy nincs a közelben háziorvos. A probléma 2025-re – részben az orvostársadalom öregedése miatt – már több mint négymillió állampolgárt fenyegethet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.