A szociális ágazat is komoly béremelésre számít

Jövőre 15-32 százalékos bérfejlesztés várható.

MTI
2016. 11. 18. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap cikkében kifejtette, hogy az érdekképviselők csütörtökön Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral tanácskoztak az ágazatnak biztosított kilencmilliárd forint pluszforrás felhasználásáról.

Cser Ágnes, a tárgyalásokon részt vevő Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta, azt kérik a kormánytól, hogy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők kapják meg az egészségügyi bérfejlesztést.

Kiemelte, a tárgyaláson elért sikerek, valamint az a kormányjavaslat, hogy a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen, okafogyottá tette a december 5-ére meghirdetett szociális ágazati sztrájkot.

A lap beszámol arról is, hogy a szakszervezeti vezető az egészségügyi sztrájktárgyalásokon is részt vett, ahol arra tett javaslatot, hogy az új minimálbér legyen az egészségügyi bértábla alapja. A kormány szándéka szerint 15 százalékos minimálbér-növelés és 25 százalékos garantáltbérminimum-emelés lesz jövőre – emlékeztettek, hozzátéve, hogy amennyiben ezt a munkáltatók és a munkavállalók is elfogadják, valamint ha a béremelés a következő években is folytatódhat, 5-6 év alatt reálértéken akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a bérek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.