Eljárás indult a roma önkormányzat autóbeszerzése miatt

A fővárosi kormányhivatal törvényességi vizsgálatot kezdett a kisebbségi szervezetnél.

Horváth Csaba László
2016. 11. 17. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvényességi felügyeleti eljárás indult az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) azután, hogy a szervezet közgyűlési döntés nélkül szerzett be az ORÖ elnöke számára egy hétmillió forintos Audi A4 S Line típusú gépjárművet – tudta meg lapunk. Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint egy beadvány alapján vizsgálják az autó beszerzésének jogszerűségét. Az eljárás vélhetően roma politikusok bejelentése alapján indult, ugyanis a szervezet több tagja is kifogásolta korábban lapunknak, hogy az adósságtól roskadozó szervezet vezetőjének a közgyűlés felhatalmazása nélkül szereztek be hivatali járművet. A cigány politikusok közül többen azt is fontolgatták, hogy feljelentést tesznek az indokolatlan autóbeszerzés miatt.

Ráadásul kiderült, hogy az ORÖ-elnök nem mondott igazat a járműbeszerzéséről. Balogh János azt állította, hogy a korábbi hivatali gépjármű rossz műszaki állapota és „közlekedésbiztonsági szempontok” tették szükségessé, hogy a szervezet elnökének egy másik hivatali autót szerezzenek be. Csakhogy a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból kiderült, hogy ez nem igaz. A korábbi – Volkswagen Tiguan típusú – hivatali jármű állapotát ugyanis a Porsche Buda szakszerviz mérte fel október végén, és azt állapította meg, hogy nincs komoly műszaki probléma az autóval. A  szakszerviz mindössze 166 ezer forintnyi szerelési költséget számolt fel – az ablaktörlő karok cseréjére –, azonban más elengedhetetlenül szükséges javítást nem állapított meg. Bár a műhely értékelése alapján az autó lendkereke is zajos volt, és kicserélését javasolta, a dokumentumból úgy tűnik, ez a javítás nem bizonyult nélkülözhetetlennek.

Figyelemre méltó az is, hogy Baloghot havonta 250 ezer forintos fizetésért szállítja egy megbízott sofőr, aki nem más, mint az elnök veje. A rokonok foglalkoztatása ugyanakkor nem példa nélküli a szervezetben. Néhány napja egy olyan hangfelvételt ismertetett lapunk, amelyből kiderül, hogy képtelenség működtetni az ORÖ-t, ugyanis a szervezet alkalmazottai között nincsenek szakmailag alkalmas munkatársak, az álláshelyeket pedig olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek a tevékenysége mögött nincs munka. Minderről a szervezet hivatalvezetője beszélt egy július végi bizottsági ülésen. A vezető szólt arról is, hogy fél év alatt kiürült az ORÖ kasszája. – Jelenleg két fillér sincs az ORÖ-ben – így összegzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.