Ellenőrzési terv készült a gyámügynek

Felülvizsgálják a szünidei gyermekétkeztetést, a nevelési felügyeletet is.

MTI
2016. 11. 25. 5:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány honlapján megjelent dokumentumokra hivatkozva a lap azt írta: a gyámügyi igazgatásban kiemelt cél a szünidei gyermekétkeztetés vizsgálata. Jövő június végéig szeretnének ezzel végezni. Emellett felülvizsgálnák a nevelési felügyelet elrendelésének gyakorlatát, és kiemelt területnek számít egyebek mellett az otthonteremtési támogatás megállapítására, felhasználására és elszámolására vonatkozó gyakorlat.

Szintén a Kormany.hu honlapon jelent meg a szociális és gyermekvédelmi törvény módosításának tervezete, amely több más szabályt is érintene – írta a lap. Módosulhatnak a támogatott lakhatás szabályai, a hajléktalanok átmeneti szállása külső férőhelyeket is létrehozhat, a szociális foglalkoztatás pedig fejlesztő foglalkoztatássá alakulhat.

A Magyar Hírlap megjegyzi, hogy az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.