Pert nyert Szél Bernadett, az LMP társelnöke a Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen: a Kúria keddi döntésével hatályában fenntartotta azt a jogerős ítéletet, amely arra kötelezte a tárcát, hogy kiadja a Kiss Szilárd nevével fémjelzett moszkvai vízumbotrány ügyében született belső vizsgálati jelentését.
Pálvölgyi Miklós, az ellenzéki politikus jogi képviselője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a perköltséget is a minisztériumnak kell viselnie. A tárca a perben arra hivatkozva tagadta meg a jelentés kiadását, hogy az „elveszítette közérdekű adat jellegét”. (Ami kísértetiesen hasonlít Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szavaira, aki a jegybanki alapítványok pénzköltéseinek eltitkolását magyarázta hasonlóan: szerinte az alapítványoknak átadott állami pénz „elvesztette közpénz jellegét”.) A tárca azt is állította a perben, hogy a jelentés kiadása akadályozná a Kiss Szilárd ügyében folyó büntetőeljárást. A Kúria azonban a másodfokú bírósággal egyetértve ezt a hivatkozást elvetette. A külügyi tárcának az ítélet kézhezvétele után 15 napja lesz arra, hogy a dokumentumot átadja az LMP-s politikusnak.
Szél Bernadett az MNO-nak úgy nyilatkozott: azért indított pert, hogy végre kiderüljön, mire jutott a külügyi tárca az Orbán-kormányok idején a moszkvai magyar konzulátuson zajló visszaélések nyomán indított belső vizsgálatában. Szerinte a kormány keleti nyitás politikájának szimbóluma, hogy az Oroszországban már jogerősen elítélt, idehaza pedig két nemzetbiztonsági átvilágításon is elbukott Kiss Szilárd a földművelésügyi miniszter megbízottja, illetve moszkvai agrárattasé lehetett, és mindezek ellenére zavartalanul folytathatta tevékenységét. Az LMP társelnöke jelezte: amint megkapja a belső jelentést, azt haladéktalanul nyilvánosságra hozza.
Az Index írta meg korábban, hogy az egykori agrárattasé orosz alvilági kapcsolatai miatt bukott meg kétszer a nemzetbiztonsági átvilágításon, ám a feltárt kockázatok ellenére Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mégis átvette a külügyminisztériumtól Kisst, aki egy ideig miniszteri megbízottként dolgozhatott a tárcánál.