Kitették a megtelt táblát az éjjeli menedékhelyekre

Emiatt Vasban, Zalában, valamint Tolnában is pluszmatracokon kell elhelyezni a hajléktalanokat.

MTI
2016. 11. 29. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosban 73, országosan 85 százalékos volt a kihasználtság, néhány megyében – Vas, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok – megteltek az éjjeli menedékhelyek – tudatták. A segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, pluszmatracokon helyezik el a rászorulókat.

Az alapítvány közlése szerint az ellátórendszer fel van készülve arra, hogy befogadja azokat a rászorulókat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni.

A Menhely diszpécserszolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről. A szolgálat krízisautót, speciális utcai szolgálatokat, illetve alapesetben az illetékes utcai szolgálatokat küldi ki. Ezek segítenek az elhelyezésben, illetve takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.

A hideg időszakokban a diszpécserszolgálathoz naponta átlagosan harminc hívás érkezik. Az utcai gondozó szolgálatok naponta többször is meglátogatják a területükön élő rászorulókat, és megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy minél többen kerülhessenek védett, biztonságot nyújtó helyre.

A fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény több mint 1900 férőhellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig több mint 4300 férőhely – a nagyvárosokban összesen 2400 – áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

A Menhely Alapítvány felhívta arra is a figyelmet: a hideg beálltával nem csak a hajléktalan emberek vannak nehéz helyzetben, ezért arra kérnek mindenkit, hogy fokozottabban figyeljenek a környezetükben ismert magányos, emberekre, hiszen „ők vannak a legjobban kiszolgáltatva a zord időjárásnak, és sokan maguktól nem mernek segítséget kérni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.