Korlátozottan volt beszámítható a tábornokper kulcsembere

Ezzel meginoghat a vallomásán alapuló vád.

MTI
2016. 11. 25. 7:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pszichés betegség miatt csak korlátozottan volt beszámítható O. János, a tábornokper néven elhíresült vesztegetési ügy kulcsfigurája, ezzel meginoghat a vallomásán alapuló vád – írta pénteki számában a Magyar Idők.

A lap szerint ezt öt orvosszakértői vélemény is alátámasztja. A vádlott védője a csütörtöki tárgyaláson azt mondta, védence már a vallomástétel idején is gyógyszereket szedett egy pszichés betegségre, ezért nem, vagy csak korlátozottan volt beszámítható, így vallomása csak e körülményeket figyelembe véve értékelhető a bíróságon.

A vád szerint O. János volt a vezetője annak a bűnszervezetnek, amelynek részeként a honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak vissza kenőpénzként a tárcának beszállító cégektől.

A Magyar Idők felidézte, hogy O. János kihallgatásakor beismerte a korrupciót és terhelő vallomást tett a többi vádlottra, valamint a volt honvédelmi miniszterre, a szocialista Juhász Ferencre is. Ha bebizonyosodik, hogy csak korlátozottan volt beszámítható, a vád könnyen meginoghat, hiszen a vádirat nagy része az ő vallomásán alapul.

Az ügyészség új szakértő bevonását kérte O. János elmeállapotának megvizsgálására, és kezdeményezte azt is, hogy tekintsék át 2010-re visszamenőleg O. János katonai alkalmassági vizsgálatainak dokumentációját. A bíróság végül úgy döntött, hogy öt szakértői vélemény elegendő, és csak ezek kiegészítését fogja kérni arról, hogy O. János beszámítható volt-e a kihallgatása idején.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.