Nem történt szexuális zaklatás a javítóintézetben

A gyermekvédelmi főigazgatóság nem talált visszaélésre utaló jelet a budapesti intézményben.

MTI
2016. 11. 08. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyarnarancs.hu azt írta, hogy szexuális visszaélések történhettek a III. kerületi Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben. A rendőrség két nyomozást indított, bűncselekmény hiányában mindkettőt megszüntette. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az MTI-nek kedden azt mondta, több vizsgálatot is lefolytattak, jelentős hiányosságot nem találtak, de hangsúlyozta, hogy a szexuális visszaélés megtörténtét csak akkor tudják megállapítani, ha a gyerek azt jelzi például a gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek.

A portál úgy tudja, hogy az eljárást névtelen bejelentés alapján indították, amely szerint több nevelő érintett lehet fogvatartottakkal szembeni szexuális visszaélésekben, de a fiatalok is erőszakoskodtak egymással.

Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy két esetben, szexuális visszaélés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A szexuális visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást hétfőn, a közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást kedden bűncselekmény hiányában megszüntette.

Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta: augusztus végén jutott el hozzájuk egy 40 pontból álló névtelen bejelentés, amelyben a budapesti intézetet érintő visszásságokat sorolt fel a bejelentő, köztük működési hiányosságokat, szexuális zaklatást, hivatali hatalommal visszaélést és korrupció gyanúját.

Mivel a bejelentésben nem szerepeltek nevek, a főigazgatóság három ellenőrzést indított: egy szakmait, egy esetleges korrupció megelőzésére vonatkozót és egy belső ellenőrzést. Az ellenőrzések jegyzőkönyvei szeptember vége és október közepe között érkeztek be, ezek szerint „komoly és jelentős hiányosságot” nem találtak – közölte. A jegyzőkönyveket az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az ombudsmani hivatalnak is elküldték.

A szexuális visszaélés gyanújáról Bátori Zsolt elmondta: ha a gyerek nem jelzi gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek, akkor ők nem tudják megállapítani, történt-e ilyen. Ezt tehát a rendőrség vizsgálja majd ki, eljárásukhoz a főigazgatóság rendelkezésre áll. A többi „vádpontot” nem találtak indokoltnak – tette hozzá. Az MTI kérdésére hozzáfűzte: mivel a bejelentést ismeretlen tettes ellen fogalmazták meg, senkit sem függesztettek fel a vizsgálatok idejére.

Bátori Zsolt kitért arra, hogy a javítóintézetek a „legszorosabban” ellenőrzött intézmények: az ügyészség kéthetente ellenőrzi őket, az ombudsmani hivatal is rendszeresen száll ki ellenőrizni, de jogvédő civil szervezetek és a gyermekjogi képviselő is jelen van a rendszerben.

A budapesti javítóintézet ráadásul élen jár abban, hogy külsős önkénteseket – egyetemistákat – von be – mondta. Hivatalból a gyám, illetve a gyermekjogi képviselő, másrészt az ügyészség folyamatosan kapcsolatot tart a gyermekekkel, hozzájuk a fiatal közvetlenül fordulhat, ha bántalmazzák – ismertette. A javítóintézetek emellett technikailag is nagyon ellenőrzöttek: az egyes folyosókra külön beléptetés van, az egész épületet bekamerázták, és sok biztonsági embert is alkalmaznak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó budapesti javítóintézettel kapcsolatban az utóbbi másfél-két évben sem külső, sem belső, visszásságra utaló jelzés nem érkezett – tette hozzá.

Az intézmény az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni az értesülésekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.