Soha nem volt ilyen idegenellenes a magyar lakosság

A Tárki és a Závech Research is érdekes felméréssel jelentkezett.

MNO
2016. 11. 17. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A témára vonatkozó mérések kezdete óta még nem volt olyan magas az idegenellenesség Magyarországon, mint jelenleg – írja az Index.

Két közvélemény-kutatás is foglalkozott a témával, a Tárkinál az jött ki a válaszok alapján, hogy mára az emberek 58 százaléka látszik idegenellenesnek.

Abban, hogy így alakult a közgondolkodás, a portál szerint a migrációs válságnak és a kvótareferendum előtt lezajlott idegenellenes kampánynak hatalmas szerepe volt, de a hangsúlyok is lényegesek.

Az idegenellenesség ugyanis nem a Keleti pályaudvar környékén tapasztalható menekültkáosz idején ugrott meg, hanem amikor már sokkal kevesebb volt Magyarországon a jól látható idegen, ellenben a politikai kampány továbbra is ezerrel pörgött. Ez csúcsosodott ki a népszavazás utáni hónapban.

A Závecz Research érdekes dologra mutatott rá, miszerint most már az eddig leginkább elutasított cigányságnál is van elutasítottabb kisebbségi csoport, mégpedig az araboké. Itt is jól látszik a migrációs válság és kormánypropaganda hatása.

Az Index megbízásából készített felmérés tanulsága szerint még erdélyi magyar szomszédot sem akar a magyarországi magyarok negyede, amely azt bizonyítja, hogy az idegenellenesség nem válogat.

Az is meglepőnek tűnhet, hogy a bal- és jobboldali ellenzéki pártok szavazóinak előítéletessége összességében hasonló mértékű. Minden csoportot figyelembe véve az MSZP és a DK szimpatizánsai nem kevésbé idegenellenesek, mint a jobbikosok, miközben a Fidesz szavazóinak vannak a legerősebb ellenérzései a kisebbségekkel szemben. Abban azonban, hogy az egyes csoportokhoz hogyan viszonyulnak, már jelentős különbségek vannak: az erdélyi magyarokat a DK-sok, a cigányokat a jobbikosok, az arabokat és a homoszexuálisokat a fideszesek utasítják el a legnagyobb mértékben – írja az Index a közvélemény-kutatás adatait elemezve.

Megemlítik azt is: Magyarországon az idősek, a falusiak és az alacsony iskolai végzettségűek a leginkább idegenellenesek.

A Tárki eredményei szerint a községekben lakók 68 százaléka idegenellenes, Budapesten 51 százalék ugyanez az arány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.