Több sót szórhatnak a gyerekek ételébe

Napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata.

MTI
2016. 11. 16. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár kiemelte, felelősséggel tartozik a kormány azért az egymillió gyermekért, aki bölcsődében, óvodában és iskolában étkezik, és fontos a kontroll a szülőnek is, hogy tudja, mit kap a gyereke a menzán.

Az államtitkár az új rendeletből három lényeges elemet emelt ki: a sóbevitel mértékének változását, a mesterséges édesítőszerek tiltását és a tej zsírtartalmának emelését.

Kifejtette: sok kritika érte a sófelhasználás drasztikus csökkentését, így az eredeti jogszabály 2 gramm/nap mennyiségét 2–5 gramm/napra változtatták az új szabályozásban. Emellett megtiltja a rendelet a mesterséges édesítőszerek használatát (kivéve, ha erre egészségi okból van szükség), továbbá háromévesnél idősebb gyermekek esetében a tej zsírtartalmát 1,5 százalékosról 2,8 százalékosra változtatta.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) Élj könnyebben! elnevezésű egészségnevelő kampányának sajtótájékoztatóján Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója kifejtette, időszerű volt a közétkeztetési rendelet tavalyi bevezetése, hiszen az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek egészségére.

Megjegyezte, Magyarország dobogós helyen van az elhízás tekintetében a világon, minden negyedik lány és minden ötödik kisfiú elhízott vagy túlsúlyos Magyarországon. A rendelettel mintát lehet adni a családnak is, hogy lehet egyszerre ízletesen és egészségesen is főzni – tette hozzá.

Pozsgay Csilla bejelentette, hogy az OGYÉI elindítja egészségnevelő kampányát, amely során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb menzáját, és a gyerekek dönthetnek arról is, hogy mely cég legyen 2016 közétkeztetője.

A kampány november 21-én indul, a részleteket az iskolák megtalálják a www.merokanal.hu oldalon. A programban két-két menzahetet lehet értékelni leves(ek), főétel(ek) és desszert(ek) kategóriában.

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke a rendezvényen azt mondta, a rendelet célja – amelyhez a szövetség szakmai segítséget nyújtott –, hogy minél egészségesebb felnőttek legyenek a mai gyerekekből, és ehhez a közétkeztetésnek is hozzá kell járulnia.

Idézte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatait, miszerint 41 millió elhízott gyerek él a világon. Az MDOSZ felmérései is azt mutatják, hogy a 4–10 éves korosztály 23-24 százaléka elhízott, és hasonló az arány a 6–12 éves korosztályban is.

A szakember kitért arra, hogy a gyermekkori túlsúly felnőttkorban számos betegség, például a szív- és érrendszeri, a daganatos és az anyagcserezavarok előfordulását nagyban növeli, és a kettes típusú cukorbetegség is egyre több gyermeket sújt, ami szintén az étkezéssel hozható összefüggésbe.

A sóbevitel kapcsán Kubányi Jolán megjegyezte, a felnőtt lakosság a napi ajánlott sómennyiség négy-ötszörösét fogyasztja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.