Ügynöközés miatt fizethet a Népszava

Helybenhagyta a Népszavát elmarasztaló tavalyi elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla.

2016. 11. 11. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helybenhagyta a Népszavát elmarasztaló tavalyi elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, így a napilapnak bocsánatot kell kérnie, és 750 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie Szima Juditnak, a Tettrekész rendőr-szakszervezet főtitkárának, amiért egy 2009-es cikkben megsértették a becsületét és jó hírnevét – értesült a Magyar Nemzet. Az erről szóló, írásba foglalt jogerős ítéletet a napokban vehették kézhez a felek.

A Népszava 2009. május 11-ei cikkében azt állította, hogy Szima a rendszerváltás előtt a III/III-as csoportfőnökségen belül állambiztonsági ügyek vizsgálatában működött közre. Azonban ezt a már korábban elbukott helyreigazítási perben és a mostani személyiségi jogi perben sem tudták semmivel alátámasztani.

Veress Jenő, a cikk szerzője a bíróságon arra hivatkozott, hogy egy vezető rendőrtől hallotta az információt, majd közölte, „presztízs volt” III/III-asnak lenni. Utóbbi állítását az első- és másodfokú bíróság sem osztotta – szerintük nyilvánvalóan sértő, a társadalmi megítélést károsan befolyásoló valakit leügynöközni. Hogy a napilap valótlanságot állított, nem lehetett kérdéses, miután a felperes a perben bemutatta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2009-es és 2014-es igazolását, amelyből kiderül, hogy nem működött együtt a rendszerváltás előtt semelyik csoportfőnökséggel.

Ismeretes, Szima Juditot tavaly júniusban a Szekszárdi Járásbíróság első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre és 22 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztásért, költségvetési csalásért és hamis magánokirat felhasználásáért. Akkor a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: nem követett el semmilyen bűncselekményt, politikai koncepciós eljárás folyik ellene, és két lopással gyanúsított ember az ügyészség két koronatanúja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.