Újabb fejlemények Havas Szófia ügyében

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

MTI
2016. 11. 15. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap keddi számában emlékeztet arra, hogy a szocialista politikust a kommunizmus bűneinek tagadása miatt a Jobbik és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség jelentette fel.

Havas Szófia az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójával összefüggésben úgy nyilatkozott az orosz köztévének, hogy a forradalom „horthysta provokáció” volt, amelynek során „házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat”. Hozzátette azt is: „ezek nem radikálisok voltak, hanem valóságos fasiszták”.

Ha kimondják Havas Szófia bűnösségét, akár három év börtönbüntetést is kaphat – írja a lap.

A nyilatkozat miatt az MSZP fegyelmi eljárást kezdeményezett Havas Szófiával szemben. Mivel a politikus a párt budapesti elnökségének a tagja, így az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa jár el az ügyben – erősítette meg a lapnak Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke. Hozzátette: az ügy egyelőre folyamatban van, döntés még nem született.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.