Emellett a csatornának az esti hírműsorában sikerült úgy megvágnia Vona Gábor múlt heti szavait, hogy úgy tűnjön, mintha a Jobbik elnöke valamiféle férfiklubban járt volna – pont, ahogyan Terry Black állította. A TV2 az alábbit idézte: „Abban az időben egyébként, amit Terry Black említ, ez a 2003 körüli időszak, jártam értelmiségi körbe, ahol értelmiségi férfiak voltak nagyobb részt jelen.” Azt viszont a csatorna már elfelejtette megemlíteni, hogy Vona úgy folytatta a magyarázatot: ez Orbán Viktor polgári köre volt, a Szövetség a Nemzetért. Így a szövegösszefüggéseiből kiragadott manipulációval az Andy Vajna-féle csatorna azt sugallta, mintha maga Vona sem tagadná a vádat, holott ő éppen azt állította: „büszke heteroszexuális”.
Ám talán mégsem ez volt a riport legérdekesebb pontja, hanem az, mikor a csatorna azt sugalmazta, a Jobbik elnökét ért vádakra párttársa, Novák Előd „gúnyosan” reagált. Novák ma egy olyan viccesnek szánt képet osztott meg közösségi oldalán, ahol két politikus férfi bújik össze, de leszögezte: ezzel határozottan nem Terry Black „kamu vádját” kívánja erősíteni. Ám ezt pont az ellenkezőjeként lehetett értelmezni a TV2 műsorát nézve. Később Novák azzal kommentálta a TV2 riportját: „így hazudik a Fidesz-média, hogy mikor a Vona Gábort ért vádat kamunak minősítem, épp az ellenkezőjéről ad hírt”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!