A hátsó szerelvény megcsúszása okozhatta a balesetet

Az ütköző metró nem lépte túl a sebességkorlátozást.

MTI
2016. 12. 07. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet közleményében a hétfői balesetet rekonstruálva azt írta: az elöl haladó vonat rendben megállt a Pillangó utcai állomáson, ahol 1 perc 20 másodpercet állt a balesetig.

A mögötte érkező vonat az adatrögzítőről kiolvasottak szerint az Örs vezér téri indulás után 356 méter megtételével 57,9 kilométeres óránkénti sebességig gyorsult fel, „ekkor a gyorsítás véget ért, megszűnt a vonóerő, a jármű saját lendületéből gurult tovább 341 métert, gyakorlatilag a korábbi sebességét tartva”, majd megkezdődött a vonat fékezése. A fékezéstől számított 14 másodperc múlva a kerekek sebessége nullára csökkent és a vonat álló kerekekkel csúszott az ütközésig.

A kerekek sebességének nullára csökkenésével szinte azonos időben megkezdődött a jármű automatikus vészfékezése, majd a vezető „aktiválta a vészütő gombot is”. Ez azonban a vonat sebességére már nem volt érdemi hatással a kerekek álló helyzete miatt. Az ütközés a számítások szerint körülbelül 18-20 kilométeres sebességgel történt – olvasható a közleményben.

A KBSZ adatai szerint az ütköző metró nem lépte túl a hatályban lévő sebességkorlátozásokat.

Hétfő reggel ütközött össze két metrószerelvény a 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében. A balesetben többen megsérültek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.