Az MTI beszámolója szerint Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár azt mondta, uniós irányelv írja elő a közös óraállítást a belső piac megfelelő működése érdekében. Szerinte az óraátállítás eltörlése problémákat okozna a nemzetközi vasúti közlekedés menetrendjében, ugyanakkor elismerte, hogy a változtatás kedvező hatással lehetne a turizmusra. Mint hozzátette, kormányzati álláspontként még nem tud sem igent, sem nemet mondani a javaslatra. Szerinte az átállítás mellett és ellen is szólnak érvek, óvatosan, körültekintően kell eljárni az ügyben. Párttársa, Bodó Sándor országgyűlési képviselő fontosnak nevezte, hogy az unióban egységesen járjanak el ebben a kérdésben. Heringes Anita, az MSZP vezérszónoka társadalmi párbeszédet és összehangolt uniós álláspontot szorgalmazott.
Kepli Lajos úgy látja, politikustársai óvatosan fogalmaztak, szerinte egyetlen kormánypárti vagy ellenzéki képviselő sem foglalt határozottan állást a kérdésben. Reményei szerint a tavaszi ülésszakban megszavazzák majd a javaslatát, így márciusban még átállítjuk az órákat, októbertől viszont nem, mert akkortól a nyári időszámításban maradnánk.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!