Kemény küzdelmet folytat az Európai Bizottság (EB), hogy megteremtse a szükséges támogatást az Európai Ügyészség (EPPO) életre hívásához. A jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos, Vera Jourová egyenként keresi fel ezekben a hetekben a javaslattal szemben szkeptikus tagországokat. Hétfőn Magyarországra is ellátogatott, hogy megpróbálja csillapítani az ellentéteket a hét második felében megtartandó bel- és igazságügyi tanács ülése előtt. Noha kollégái közül többen is lehetetlen küldetésnek nevezték a magyar kormány álláspontjának a megváltoztatását, lapunknak a biztos azt mondta, ő egészen az utolsó pillanatig optimista, s hisz abban, hogy a javaslatot jövőre elfogadják az Európai Tanácsban.
2013-ban tizenegy ország parlamentje, köztük a magyar Országgyűlés is úgynevezett sárga lapos eljárást kezdeményezett az EB eredeti javaslata ellen annak felülvizsgálatáért, Jourová szerint azonban – aki portfólióját Viviane Reding korábbi biztostól örökölte meg 2014 végén – az azóta eltelt időben sokat alakítottak a tervezeten. Az EPPO-nak egy olyan változatát dolgozták ki, amely immáron decentralizált, nem veszi el az adott államok hatóságainak jogkörét, viszont lehetővé teszi, hogy hatékonyan lépjenek fel az uniós pénzekkel kapcsolatos csalások, a korrupció és az áfacsalások ellen. Erre pedig nagy szükség van. Becslések szerint ugyanis a határokon átnyúló csalások miatt Európa-szerte legalább évi 50 milliárd euró áfabevételtől esnek el a nemzeti költségvetések, és a statisztikák alapján hiába tesz javaslatokat korrupciógyanús ügyekben az OLAF (a Csalás Elleni Európai Hivatal), a tagállamok azok jelentős részét figyelmen kívül hagyják. A biztos nyomatékosította: minden kritikát fontos meghallgatni, de nem akarja, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amely az eredeti célokat nem tudja teljesíteni. Az Európai Ügyészségnek képesnek kell lennie arra, hogy eljárásokat indítson, és ha a nyomozás alapján úgy látják, bűncselekmény történt, az adott ügyet büntetési tétel javaslatával együtt tovább kell hogy adhassák a bíróságoknak.