Segítség kell a súlyos beteg gyerekeknek

42 millió forintot kapnak a kormánytól, de 100 millióra lenne szükség.

Kuslits Szonja
2016. 12. 01. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenkétmillió forintot biztosít a Miniszterelnökség a fővárosi, daganatos beteg gyermekeket és szülőket segítő, idén tízéves Démétér Ház bővítésére, azonban ahhoz, hogy megvalósuljon a fejlesztés, 100 millió forintra volna szükség. Így 58 millió forint továbbra is hiányzik, a fenntartók a társadalmi összefogástól várják a segítséget – értesült a Magyar Nemzet.

Kriván Gergely, a Démétér Alapítvány elnöke arról tájékoztatta lapunkat: évente közel ötven súlyos beteg gyermeken végeznek életmentő beavatkozást a fővárosi Szent László kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán, a gyerekek a csontvelőátültetés után hetekig egy úgynevezett steril bokszban gyógyulhatnak. Ilyenkor a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a betegek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek. Azonban sokan, főleg az ország távolabbi pontjairól érkező szülők ilyenkor nem tudnak naponta ingázni, és később (a steril bokszos időszak után) sem tehetik meg, hogy hazautazzanak gyermekükkel, ugyanis ha belázasodik, egy órán belül orvosi segítségre van szüksége.

A családoknak óriási segítséget jelent a kórház területén működő Démétér Ház, ahol 9 apartman biztosítja, hogy a szülők együtt élhessenek gyermekeikkel, közel az orvosokhoz, biztonságos, barátságos és a gyermekek számára is ideális körülmények között. Az alapítvány által működtetett házban tanulhatnak, kapnak pszichológusi segítséget, és a szülők is megkapnak minden szükséges támogatást, kezdve az ingyenes lakhatástól egészen a mosóporig és élelmiszerekig. Az országban Budapesten kívül csupán Miskolcon működik hasonló ház.

A kilenc apartman azonban messze nem fedi le az országos igényeket, és bár Kriván Gergely szerint senkit nem utasítanak el, nincs várólista, ám mivel túl kevés a férőhely, előfordul, hogy olyan zsúfolt a ház, hogy a kezelt gyerekek szüleinek a nappaliban felállított tábori ágyakon kell aludniuk.

Ezen az állapoton javíthatna, ha sikerülne felújítani az épület másik, lepusztult szárnyát, ahová további hat apartman felépítését tervezik. Ezzel már lefednék az országos igényt, és minden család a gyermeke mellett lehetne, míg szükséges a kórház közelsége. A legtöbben három hónapot töltenek a házban, de van, aki ennél jóval hosszabb ideig kénytelen az otthonától távol élni. 

Az elnök hangsúlyozta: minden segítség fontos; vannak, akik bútorokat tudnak felajánlani, mások szanitereket, ezért bíznak abban, hogy sikerül összegyűjteni a pénzt, hiszen a gyerekeknek is az a legjobb, ha szüleik mellett gyógyulhatnak.

A ház bővítéséről szóló mai sajtótájékoztatón kiderült: Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát kérték fel a Démétér Ház bővítésének fővédnökévé. Az azonban még kérdés, hogy az Emmi mennyi pénzzel segíti majd az apartmanok létrehozását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.