A múlt év első felében felkavarta a közvéleményt annak a már tízéves kislánynak az esete, akit számos alkalommal hallgattak ki az ellene négyéves korában feltételezhetően elkövetett szexuális erőszak miatt. Végül az anya türelme elfogyott, megtagadta, hogy a hat évvel korábbi eseményeket újra elmondassák a gyermekkel, akinek így ismét át kellett volna élnie a megrázkódtatást. Emiatt a nőt megbírságolták.
„Bár nem ismerem az ügyet, ez az eset bizonyára az eljáró szervek hibájának, hibáinak eredménye, nem a jogrendszerből következik” – mondta Bárándy Gergely. Azért kerestük meg az MSZP szakpolitikusát az ügy kapcsán, mert nemrég éppen gyermekvédelmi szempontból kritizálta az új polgári eljárásjogi törvényt. A jogszabály ugyanis – a szocialista képviselő szerint helytelenül – nem ad elsőbbséget azoknak az ügyeknek, amelyeknek gyermek az érintettje. Bárándy Gergely korábban éppen ezt javasolta a törvény-előkészítőknek.
„A büntetőeljárásban a sértettel kapcsolatban jellemzően két fontos érdek ütközik: egyik oldalról a bűnös megbüntetésének az igénye, másik oldalról a vádlottat megillető garanciák, amelyek az ártatlan, illetve igazságtalan elítéléstől óvnak. Ha gyermek a sértett, akkor e kettő közé ékelődik egy harmadik, nagyon fontos érdek is, az áldozat lelki és szellemi fejlődésének védelme” – mondta a politikus.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke egy példát említett ennek illusztrálására. Érthető elvárás a család részéről, hogy a gyermeknek ne kelljen személyesen találkoznia bántalmazójával, akitől vélhetően fél. Ez azonban az eljárásban nemcsak a terhelt jogait csorbítaná, de a vád bizonyítását is hátráltathatja. Azt például terhelő bizonyítékként lehet értékelni, ha a gyermek a feltételezett elkövető jelenlétében láthatóan retteg, messzebb húzódik tőle. Ha személyesen nem találkoznak, ez a reakció mint bizonyíték hiányozhat. Ez különösen azért fontos, mert ezekben az ügyekben jellemzően nagyon kevés bizonyíték van a hatóságok kezében.
Bár első hallásra a gyanúsítottak, vádlottak garanciális jogait sokan túlzónak és kisebb jelentőségűnek tartják – különösen a gyermekmolesztálási ügyekben –, Bárándy Gergely rámutatott: nem nehéz ilyen gyanú miatt ártatlanul terheltté válni. „Sajnos gyakori, hogy például gyermekelhelyezési perben egyik fél a másikat a közös gyermek sérelmére elkövetett szexuális abúzussal vádolja meg, nemritkán alaptalanul. Ilyenkor a gyanúsított akár úgy is hónapokra előzetes letartóztatásba kerülhet, hogy a hatóság előtt még kérdéseket sem tehet fel a vélt áldozatnak, ellentétben azzal, amikor felnőtt a sértett.”
Hogy a három egymásnak feszülő fontos érdeket hogyan lehetne összebékíteni, arra Bárándy Gergely sem tudott tökéletes megoldást említeni. Az eljárásjog és a gyakorlat viszont kínál alternatív eszközöket. Ilyen az úgynevezett zárt célú távközlő hálózat, azaz lényegében a videotelefon alkalmazása tárgyaláson, ennek segítségével a vádlott és a sértett úgy szembesíthető, hogy a bíró látja a sértett reakcióit, mégsem kell a feleknek egy légtérben megjelenniük.
„Az helyes, hogy egy büntetőeljárás során lehetőség szerint csak egyszer hallgassák ki a kiskorú sértettet, azt viszont lehetővé kellene tenni, hogy ekkor mindenki – bíró, ügyész, ügyvéd, vádlott – feltehesse a kérdéseit az akár más helyszínen, de azonos időpontban jelen lévő sértettnek” – mondta Bárándy Gergely. Kiemelten fontos volna – fűzte hozzá –, hogy az ilyen perekben az első fok ne hibázzon, mert a hatályon kívül helyezés miatt megismételt eljárás a végtelenségig húzhatja a jogi kálváriát, ezáltal még inkább növeli a pszichés megpróbáltatást.
Hasonlóan látja a helyzetet a polgári ügyekben a szocialista képviselő édesanyja, Bárándy Zsuzsanna, aki bíróként évekig tárgyalt családjogi ügyeket a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mielőtt a Fővárosi Törvényszékre került volna, ma pedig ügyvédként tevékenykedik e területen. Mint lapunknak elmondta, az eljárások elhúzódása rossz hatással van az ügyben érintett gyermekekre, például ha az elhelyezésük a per tárgya.
Bárándy Zsuzsanna példaértékűnek tartja azt a német szisztémát, amelyben a közintézmények és hatóságok szoros kapcsolatban vannak egymással, ezáltal bárhol észlelik a gyermek veszélyeztetettségét, haladéktalanul jelzik egymásnak. Ha egy gyermek szülei válnak, ez azonnal védett státust teremt, amiről értesítést kap a gyámhatóság, a védőnő és az iskola vagy óvoda is, így külön figyelmet fordíthatnak rá, és ha esetleg negatív fordulatot, krízist tapasztalnak nála, haladéktalanul be tudnak avatkozni.
Magyarországon más a helyzet – emelte ki az ügyvéd –: a különböző szervek között nehézkesen jön-megy az információ, és rugalmatlan az eljárás. Az például már nagy eredmény, ha a rendőrségnél sikerül elérni, fogadják el annak a pszichológusnak a szakvéleményét, akihez a család először elvitte a feltételezhetően bántalmazott gyermeket, ahelyett hogy egy másikat rendelnének ki, aki újra meghallgatná.
A gyermekelhelyezési tárgyalások beosztásának gyakorlata sem éppen kedvező. A mostani szervezési rendben az egyes tárgyalási napok 3-4 hónapos időközökkel kerülnek kitűzésre. A volt bíró tapasztalata szerint ennyi idő alatt homályba veszhetnek az olyan nüansznyi benyomások, mint például az, hogy az egyik fél válaszadásnál vacillált; pedig ezek összessége nagyban befolyásolhatja a bíróban kialakuló összképet.
Ráadásul egy per átlagosan két-három éve alatt, amíg az elhelyezésről nincs jogerős döntés, a gyermek helyzete függő, ami bizonyosan hátrányosan érinti a kisebbeket. „A végleges rendezésig – idézett fel egy példát esetei közül Bárándy Zsuzsanna – sok szülő hajlamos a másik ellen hangolni a közös gyermeket, még ha csak a tudatalattijára hatva is: »Hogy fogsz nekem hiányozni, amíg nála leszel! De majd csak kibírjuk valahogy, igaz?« Az ilyen mondatok azt éreztetik a kicsivel, az egyik szülőjét megbántaná, ha jól érezné magát a másikkal.” A szakember szerint évekig ilyen kétpólusú családi közegben élni gyógyíthatatlan lelki sebeket okozhat a gyermeknek. Emiatt nem nevezhető gyermekbarátnak az sem – tette hozzá az ügyvéd –, ha a bontóperben személyesen hallgatják meg a két fél között őrlődő gyermeket. Egy pszichológus ellenben különböző foglalkozásokon anélkül tudja feltérképezni az anyával, illetve az apával fennálló kapcsolatot, hogy a gyermeknek pellengérre állítva véleményeznie kellene szüleit.
Bárándy Gergely (cikkünk korábbi változatában itt tévesen Bárándy Zsuzsanna szerepelt, a hibáért elnézést kérünk – a szerk.) fentiek miatt szerette volna elérni, hogy az új polgári perrendtartás már soronkívüliséget adjon a gyermekelhelyezés kérdésének, a lehető leggyorsabban lezárva; ám hiába írt levelet a kodifikációért felelős miniszteri biztosnak, javaslatát nem használták fel.
