„Tanulópénz” az olimpia elleni akció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A politikai árváknak akar képviseletet adni az aláírásgyűjtést kezdő Momentum Mozgalom.

Markotay Csaba
2017. 01. 18. 16:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Viszont ha csak százezer körüli aláírás gyűlne össze, az épp az olimpia támogatóinak lenne újabb érv arra, hogy az emberek többsége igenis akarja a 2024-es játékokat. Ezzel épp ellenkező hatást érnének el, mint amit akarnak, nem?
– Nem gondolnám, hogy ezzel újabb muníciót kapna a kormány, és ismétlem, nem számolunk kudarccal. Felmérések szerint a budapestiek többsége ellenzi az olimpiát; és az a lényeg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mit lát majd az akciónk nyomán. A miénk jól szervezett közösség. Érdekes harc lesz ez a kormány és a Momentum Mozgalom kampánya között.

– Ki áll önök mögött, kinek az érdekében lépnek fel, kik a támogatóik?
– Ez színtiszta kezdeményezés, nem áll mögöttünk senki, semmilyen pénzember. Eddig kétmillió forint jött össze mikroadományokból.

– A kormánybarát sajtó azzal vádolja önöket, hogy a balliberális oldal és holdudvara érdekei mentén mozognak
– Abszolút függetlenek vagyunk, ránk senkinek nincs befolyása.

– A kampányukat a jelek szerint az LMP és az Együtt is segíti majd. Mindenkitől elfogadnak segítséget?
– A NOlimpia nemzeti közösségi ügy, így mindenki támogatását elfogadjuk, a DK-tól a Jobbikig bárki gyűjthet nekünk aláírásokat. Legutóbb a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ajánlotta fel a segítségét. Meglátjuk, a támogatás mire lesz elég.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.