„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közepes méretű nagyvárosokra szabott új reformja, az Agenda 2020, a gazdaságos és megtérülő olimpia programja megteremtette Budapest esélyét az olimpiarendezésre. Magyarország még soha nem állt ilyen közel ahhoz, hogy olimpiát rendezhessen. Kézzelfogható közelségbe került, hogy Budapest lehessen a házigazdája az első közép-európai olimpiának” – olvasható az állásfoglalásban.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szombaton közleményben úgy fogalmazott, hogy az MPB „elkötelezett a hazai fogyatékos sport és a sportolók képviselete, valamint minden magyar érzékenyítése iránt: paralimpiát (és olimpiát) szeretnénk Budapesten!” A paralimpiai bizottság vezetője hangsúlyozta „a jelen és jövő magyar paralimpikonjai megérdemlik, hogy hazai pályán, magyar közönség előtt a lehető legnagyobb tisztelettel övezve küzdhessenek a paralimpiai bajnoki címért!” Szerinte a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság döntése arról, hogy benyújtja pályázatát a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia rendezésére, helyes és szükséges volt, akárcsak az MPB közgyűlésének egyhangú döntése arról, hogy támogatja a pályázatot.
„A budapesti paralimpia megrendezésének lehetősége túlmutat a sportversenyen. A paralimpia lenne a magyar társadalom valódi szellemi akadálymentesítése. Egy olyan esemény, ami után mi, magyarok, magunkra sem ismernénk, annyira megváltozna a gondolkodásunk és érzéseink fogyatékkal élő honfitársaink iránt” – vélekedett.
Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.
A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!