82 milliárdot kér számon Demszky a kormányon

A volt főpolgármester a nokiás dobozos botrányt koncepciós pernek tartja, az OLAF-ot pedig szerinte félrevezették.

MNO
2017. 03. 15. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjegyzés. Cikkünk korábbi változatában egy félreértés miatt több helyen is 87 milliárd forintot szerepeltettünk 82 milliárd helyett. A hibát javítottuk, a tévedésért elnézést kérünk.

Rendszerváltás előtti tevékenységéről és az OLAF-ügyről is kérdezte Demszky Gábort Kálmán Olga a Hír TV Egyenesen című műsorában, a hangulat pedig különösen az utóbbi témánál izzott fel a stúdióban.

A volt SZDSZ-es főpolgármester már a nokiás dobozok ügyéről is sarkosan fogalmazott: szerinte 2010-ben koncepciós per zajlott a fővárosi közlekedési vállalatok vezetői ellen – a korrupcióval vádolt személyeket szerinte már tisztázták, ezzel viszont senki sem foglalkozik.

Az OLAF-ügy kapcsán Demszky részben megismételte korábbi állításait: a 4-es metró ügyében már korábban sem talált csalásra utaló jelet a magyar rendőrség – az Állami Számvevőszék 53 milliárdos károkozásról szóló jelentése alapján ugyan nyomozás indult, de ez 2012 augusztusában eredmény és gyanúsítás nélkül zárult.

A későbbi OLAF-jelentésben az összegzés 272 milliárd forint értékű szerződést érintett, ebből 166 milliárdnyi a szabálytalanul, feltételezett bűncselekményekkel felhasznált összeg. Az Európai Bizottság Magyarországtól akár 59 milliárd forintot is visszakövetelhet majd. Demszky szerint azért, mert a magyar fél félretájékoztatta vagy vezette a hivatalt, hiszen a OLAF-anyagban szinte szóról szóra átvették az ÁSZ korábbi megállapításait.

Demszky Gábor homályosan kitért a Terner-féle csúszópénzek ügyére is: ezeket szintén a 4-es metró beruházásának olajozására használták fel, de a volt főpolgármester szerint a korrupciós ügy teljesen független az OLAF által jelzett problémáktól. A gyanúsított Terner Géza egyébként korábban a csillebérci úttörőtábort próbálta megszerezni az MSZP holdudvara számára, de kapcsolatban állt a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal is, a szubszaharai afrikai térségben is irodahálózatot hozott létre az MNKH számára – jelenleg pedig szökésben van, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Végül Demszky egyfajta összegzést készített, amelyben az inflációt, a váratlanul felmerülő pluszberuházásokat – így a kelenföldi aluljáró építését – is áremelő tényezőként említette a 4-es metró beruházásában. „A projekt 120 milliárdos tervezett büdzsével indult, amikor 2010 októberében átadtuk, 370 milliárd forintnál tartott” – mondta a volt főpolgármester. Demszky Gábor viszont rámutatott, ezután is további 82 milliárdot költöttek a fejlesztésre, ezzel pedig már az Orbán- kormánynak kellene elszámolnia.

Demszky a beszélgetés során elismerően nyilatkozott a Momentum akciójáról: szerinte a 266 ezer begyűjtött aláírás nemcsak az olimpia elutasításáról szól, de arról is, hogy az embereknek elegük van az Orbán-rendszerből – szerinte Budapesten a kormánypárt elveszítheti 2018-ban a kétharmadot.

A volt főpolgármester szerint a mai ellenzék fő problémája, hogy nem vállalnak valós konfrontációt a kormánnyal szemben – például, nem jutnak el a polgári engedetlenségig, ahogy ők 1980-as években a tiltott könyvek, nyomtatványok kiadásával tették. Az értelmiség félti pozícióit, munkahelyeit, akiknek viszont nincs veszíteni valójuk, azoknak gyakorlatuk sincs a hatalom leváltásában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.