Úgy tűnik, még magasabb fokozatba kapcsolta az állam a sajtóelhárítási rendszerét, ugyanis több minisztérium – köztük elsősorban a Balog Zoltán vezette humán tárca – után már a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. sem hajlandó eleget tenni tájékoztatási kötelezettségének. Az állami szervezetnél több mint harminc nappal ezelőtt érdeklődtünk arról, hogy mi lesz a sorsa annak a Dunához közeli, 16,5 milliárd forintért vásárolt területnek, amit a tervezett 2024-es budapesti olimpia egyik fő helyszínének nézett ki a kormányzat. Az MNV Zrt.-nek akkor küldtük el kérdéseinket, amikor már tudni lehetett, hogy a főváros visszavonja az olimpiai pályázatot, azonban semmilyen választ nem kaptunk.
Bár az intézmény munkatársai többször is ígértek visszahívást, erre nem került sor. Hétfőn pedig a társaság kommunikációs referense már a sajtókapcsolatokért felelős vezetőhöz irányított bennünket, azonban kiderült, hogy Csókay Ákos kabinetfőnököt nem lehet csak úgy felhívni.
Telefonszáma ugyanis „nem nyilvános”, tehát a kommunikációs vezetővel éppen csak kommunikálni nem lehet. S bár hagytunk neki üzenetet, tőle is hiába vártunk visszahívást. Egyébként arról a Csókay Ákosról van szó, akiről még a 444.hu írta meg, hogy 2008 és 2010 között Bajnai Gordon stábjában szolgált a gazdasági minisztériumban és a miniszterelnökségen.
A szóban forgó ferencvárosi területet egyébként 2014-ben vásárolta meg az állam a Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt.-től (korábbi Wallis). A cég 2011-ben százmilliárd forintos beruházást tervezett a partszakaszon ezer lakással és 130 ezer négyzetméternyi irodával, ám ebből nem lett semmi, és végül az MNV Zrt. tulajdonába került az ingatlan. A Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros Duna-parti terület a Budapesti olimpia 2024 címmel készült megvalósíthatósági tanulmány alapján az atlétikai stadionnak adott volna otthont. Nem mellékes, hogy a vagyonkezelő már a terület vásárlásakor is titkolózott, és csupán az adásvétel tényét ismerték el, a vételárat viszont nem árulták el.