Álljon a vonal mögé! Fél nap a Honvéd sürgősségijén

6 és 12 óra között van az átlagos várakozási idő abban a kórházban, ahol a válogatott focista is 9-et töltött.

Kilenc órát várakozott a Honvédban a Vasas futballistája

Egyelőre pihennie kell a szombaton vakbélgyulladással megműtött Vida Máténak, a Vasas háromszoros válogatott középpályásának – írja a Nemzeti Sport. A játékos reméli, hogy négy hét múlva már együtt gyakorolhat társaival. Vida Máté a szombatot a Honvédkórházban töltötte.   

„Péntek délelőtt tizenegy óra körül kezdődött: minden előzmény nélkül erős görcsöt éreztem a hasamban, szinte kúsztam-másztam a fájdalomtól – elevenítette fel a történteket Vida Máté. – Azt sem tudtam, mit csináljak, és bár bevettem egy fájdalomcsillapítót, nem javult a helyzet. Valahogy elmentem a délutáni tréningre, feküdtem a masszőrágyon, a többiek pedig kérdezgették, mi van velem, mert falfehér vagyok. Nem akartam kihagyni az edzést, mert úgy volt, szombaton Mezőkövesden újra játszhatok. Valahogy végigcsináltam a gyakorlást, majd anélkül, hogy megfürödtem volna, elmentem az ügyeletre, ahonnan beküldtek a kórházba. Kiderült, vakbélgyulladásom van, de mivel harmincketten voltak előttem, kilenc óra telt el, mire a kezembe kötötték az infúziót... Szombat délelőtt megoperáltak, és finoman fogalmazok, ha azt mondom, a műtétet követő nap nem volt túl kellemes.”

Vida Máté hétfőn térhetett haza, egyelőre Soltvadkerten, a szüleinél pihen. Azt tervezi, hogy szombaton a Hidegkuti Nándor Stadionban szurkol csapatának az MTK ellen, és reméli, hogy a Portugália elleni világbajnoki selejtező után bekapcsolódhat az edzésmunkába.

– Ej, de jól néz ki, mama! – mondja egy kerekesszékben várakozó ősz hajú néninek. Az első nevetés, mióta ott vagyok.

A keserű jókedvet a férje szakítja meg. – Lássunk világot, édesem! Még jó pár órát itt leszünk, úgy látom – mondja, és elkezdi lassan tologatni a lábtartó nélküli szerkezetet. A néni lába himbálódzik, egész teste remeg közben. 

A szemközti padon idősebb házaspár ül. Úgy látom, a feleség a kísérő. Az idős úr sápadt. Ők három órája várnak. A férfi elájult, agyi katasztrófa gyanújával hozták be. – Gyilkos ez a várakozás – mondja az asszony. 

Egy óra elteltével, délután ötkor hangzik el az első hangosbemondós felszólítás: X. Y. következik. Az üvegajtó mögött mosolygós fiatal doktornő köszönti a beteget kedvesen. Az általam látott orvosoknál negyvenre saccolom az átlagéletkort, de lehet, hogy kevesebb. 

X. Y. bemegy, egy másik doktornő kifele jön fáradtan. Hallom, ahogy kollégájának panaszolja: mindjárt éhen hal. Egy zacskó csipsszel tér vissza három percen belül, siet befele. Látom, hogy az üvegajtó mögött is sokan ülnek, várnak. Rengeteg a beteg, tényleg. Aki napi 250-et mondott, ránézésre aligha túlzott. 

– Anya, most mi van? – kérdezi egy negyven körüli férfi a kötött sapkában ülő édesanyját. Láthatóan zavart, mamuszban, csíkos frottírpizsamában guggol a padon. – Légy türelemmel, fiam – válaszolja az anyuka elgyötörten. Odamegy a pulthoz. Álljon a sárga vonal mögé, mondják neki is. Megteszi, már sokadjára. Tizenöt percen keresztül vár. 

Belépünk a harmadik órába. A trombózisgyanús hölgy mellettem még mindig vár. Az agyikatasztrófa-gyanús urat négy óra elteltével behívják. Újabb fiatal orvos fogadja. 

Közben a világlátó idős pár is visszatér. Hiába – még mindig nem szólítják őket. A férj leül a padra, maga mellé húzza tolókocsiban ülő feleségét. – Most már biztos te jössz nemsokára – nyugtatja.

(Szerettük volna megtudni, hogy minek tudható be a hosszú várakozás, és valóban ennyi beteget látnak-e el, de eddig sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a Honvédkórház sajtóosztálya nem reagált megkeresésünkre. Amint ez megtörténik, közöljük válaszukat.)

###HIRDETES2###