A vizsgálatot vezető Angela Barbaglio államügyész emlékeztetett, a szakértői jelentésekre 90 napot adtak, ebből eddig negyven nap telt el. A veronai egyetem orvosszakértői csoportjától minden egyes áldozat halála pontos okainak meghatározását várják, mivel "ez is hozzájárul a baleset dinamikájának megértéséhez".
Mérnökszakértőt bíztak meg a jármű műszaki állapotának felmérésével is, és szakértő vizsgálja a baleset helyszínét is – az autósztrádaszakasz állapotát, a szalagkorlátot és a buszt megállító felüljárófalat – hogy kiderüljön, ezek mennyire befolyásolták a baleset kimenetelét.
Az ügyész megerősítette, hogy a vizsgálat gyanúsítottja jelenleg a járművet vezető sofőr, aki súlyos sérülései miatt a baleset óta nem tért magához. Hangsúlyozta, hogy a magyar hatóságokkal szoros együttműködésben dolgoznak, megkapták például a sofőr baleset előtti egészségi állapotára vonatkozó teljes dokumentációt
Az ügyészség a szakértői vizsgálatok értékelése után dönt a jogi lépésekről. „Az ügy súlyossága miatt igyekszünk minél előbbi válaszokat adni, de konkrétabbat talán a nyár folyamán tudunk mondani” - mondta Angela Barbaglio.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!