Felmentették Budaházyt a rendőrbántalmazás vádja alól

Nem csak nyilazni tud hátrafelé a magyar?

Lándori Tamás
2017. 03. 30. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harmadfokú bíróság jogerősen felmentette Budaházy Györgyöt az ellene hivatalos személy elleni erőszak vádjával folyt perben. Ez az eljárás szorosan nem kapcsolódik a terrorcselekmény vádjához, amely miatt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. A mostani ügyben azzal vádolták, hogy rendőrségi elfogásakor – 2009 márciusában – hátrafelé fejelt, és így szándékosan sérülést próbált okozni a mögötte álló egyenruhásnak. Első fokon bűnösnek találták, és büntetésül 50 napi közérdekű munkát szabtak ki rá. – Elfogása során a vádlott több alkalommal fejét hátralendítő mozdulatot tett, amelyről az eljárás során nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az a mögötte haladó, őt kísérő rendőr fejjel való eltalálására irányult volna – indokolta az új ítéletet a táblabíróság. Később az Erzsébet híd lábához kísérték, ahol Budaházy megtámasztotta a lábát a falon, majd magát hátrarúgta, ennek következtében a mögötte álló és őt tartó rendőrök egy pillanatra elveszítették az egyensúlyukat, de végül nem estek el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.