Az Együtt elnöke később közleményében azt írta, a rendőrség megtiltotta a párt sípolását és az ehhez kapcsolódó síposztást, ám a Társaság a Szabadságjogokért segítségével bírósághoz fordultak az ügyben, síposztás helyett pedig kokárdaosztásra nyújtottak be újabb bejelentést. A rendőrség mai határozatában ezt sem vette tudomásul – közölte.
„Orbán már annyira gyáva, hogy Pintér Sándor segítségével mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az Együtt akcióját. Ha ez a gyakorlat így folytatódik, a miniszterelnök lassan már a nemzeti ünnepeket is betiltja, csak hogy ne kelljen a nép hangjával, a más véleményen lévőkkel találkoznia” – írta,
és hozzátette: ismét a bírósághoz fordulnak, mert álláspontjuk szerint a törvényi előírásokkal ellentétes módon tiltja be a rendőrség a kokárdaosztást.
A Fidelitas is nekiment az Együttnek. Véleményük szerint Juhász Pétert és társait március 15-én egy cél vezérli majd, hogy több tízezer ember ünneplését tönkretegyék. Böröcz László, az ifjúsági szervezet elnöke közölte: a nemzeti ünnepen békésen, csendben, az ünnepséget nem megzavarva táblákkal fejezik ki tiltakozásukat a Múzeumkertben Juhász Péterék és azok ellen, akik megzavarják az emberek békés megemlékezését.
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-e alkalmából ma köszöntőt írt a határon túli magyarokhoz, melyet a Kárpát-medence számos településén, a helyi ünnepségeken felolvasnak – mondta el Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek.
„169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra” - fogalmazott Orbán, azzal zárva sorait: Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!