Fürjes: Olimpia nélkül is kellenek a stadionok

Fürjes szerint a Momentum számításból kaszálta el az olimpia ügyét, de a tervezett beruházásokra szükség van.

MNO
2017. 03. 02. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden tervezett olimpiai fejlesztést érdemes lenne megvalósítani, akkor is, ha nem indulunk a pályázaton – mondta a Heti Válasznak adott interjúban Fürjes Balázs.

A budapesti tender elnöke szerint egy tizenötezres atlétikai stadionnak mindenképp van létjogosultsága a fővárosban, ahogy egy egyetemváros melletti evezősközpontnak is – és itt az ideje, hogy létrehozzanak egy 21. századi magyar kerékpárközpontot, illetve egy velodromot.

Fürjes lapnak kijelentette, hogy álomrombolónak tartja az aláírásgyűjtő Momentum Mozgalmat, mert szerinte hideg számításból eszközként használta az olimpia ügyét – akciója pedig pusztán politikai tőke kovácsolásáról szólt. Hozzátette, a pályázat ügye nem siklott volna ki, ha tervet korábban támogató ellenzéki pártok és képviselők nem farolnak ki mögüle – a tendert korábban lelkesen támogatta az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, Botka László, a Fővárosi Közgyűlésen pedig a Jobbik is megszavazta korábban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.