Gyurcsány és Molnár Gyula nem fütyülte volna ki Orbánt

Méltóságteljes viselkedés, az ünnep tiszteletben tartása – ezzel indokoltak.

MNO
2017. 03. 15. 21:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem fütyülték volna ki Orbán Viktort – ezt válaszolta Molnár Csaba MSZP-elnök és Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője is az ATV.hu kérdésére.

Molnár Gyula szerint olyan politikai kultúra honosodott meg Magyarországon, amikor már nem a saját értékeink bemutatása a cél, hanem sokkal inkább a másik ellenségként való felépítése. „Nagyon örülnék, ha kikeverednénk ebből. Nem akarom bántani a fütyülőket, és értem az indulatot, de ki kell hozzuk a magyar politikát abból, hogy a nemzeti ünnepeinken nem tudunk összekapaszkodni és arról beszélni, hogy közösen mit csinálnánk” – mondta a Magyar Szocialista Párt elnöke. Molnár hozzátette, el kell menniük azoknak a politikusoknak, akik megosztják az embereket és a társadalmat.

Gyurcsány Ferenc maga is megtapasztalta, milyen az, amikor kifütyülik, tojással dobálják – és szerinte korábban azok álltak a lejárató akciók mögött, akik ma éppen tiltakoznak a fütyülés ellen. „Én nem mennék el fütyülni, be kell valljam. Tiszteletben tartom az ünnep méltóságát, és azt is, hogy a miniszterelnök mondhassa el a véleményét. De ízlések és pofonok különbözőek. Ha valaki így akarja kifejezni a véleményét, ám tegye” – vélekedett a Demokratikus Koalíció vezetője.

Eörsi Mátyás, korábban SZDSZ-es, most DK-s politikus Facebook-oldalán jelezte, egyetért Gyurcsánnyal és Molnárral, és örülne, ha az ünnepségek megzavarása mint politikai eszköz a jobboldali fegyvertárban maradna.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a Magyar Nemzetnek azzal indokolta a fütyülést, hogy egy nemzeti ünnepen a véleménynyilvánítás szabadsága sokkal magasabb rendű érdek, mint hogy egyébként egy politikus elmondhassa a saját beszédét. – Az Együtt követelése az volt március 15-e alkalmából, hogy a kormányfő tartson nyilvános közmeghallgatást, ahol bárki felteheti a kérdéseit, vagy szembesítheti a kritikáival. „Amíg ez nem történik meg, addig fütyülni fogunk, mert nincs más eszközünk.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.