KÓSA LÁSZLÓ etnográfus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének professor emeritusa részére a XIX. és XX. századi egyetemes és református művelődéstörténet területén kiemelkedő, főként az egyházak és a társadalom kapcsolatával foglalkozó tudományos életműve, valamint a néprajztól az agrár- és tudománytörténeten át a társadalom- és egyháztörténetig terjedő, széles körű publikációs és szerkesztői tevékenysége, továbbá iskolateremtő pedagógiai munkája elismeréseként;
LOSONCZI ÁGNES, a szociológiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Szociológiai Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója részére a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos, nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként;
NÉMETHI ANDRÁS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete Algebrai Geometria és Differenciáltopológia Osztályának vezetője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézete Geometriai Tanszékének egyetemi tanára részére az algebrai geometria és a differenciáltopológia területén elért, nemzetközileg is számontartott eredményeivel a hazai tudományos palettáról korábban hiányzó fontos kutatási irány meghonosítását szolgáló, iskolateremtő tevékenysége elismeréseként;
SZATHMÁRY EÖRS biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézete Növényrendszertani Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének egyetemi tanára, a németországi Parmenides Center for the Conceptual Foundations of Science igazgatója, a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem vendégprofesszora, az Academia Europaea tagja részére az elméleti és evolúcióbiológia világszerte nagyra becsült kutatójaként az élet keletkezésével és a genetikai kód eredetével kapcsolatos, figyelemre méltó kutatásai mellett a nyelv eredetének és evolúciójának vizsgálata terén is meghatározó tudományos eredményei elismeréseként;
TALLIÁN TIBOR Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézete és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa részére a magyar zenetudományt egyedülálló módon gazdagító, kiváló zenetörténészi, kritikusi és oktatói pályája, különösen Bartók Béla életműve, a XX. századi zene, illetve a magyar operatörténet kutatása terén kimagasló tudományos tevékenysége, valamint Erkel Ferenc operáinak kritikai közreadásában végzett meghatározó munkája elismeréseként;
TŐKÉCZKI LÁSZLÓ történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.
A Széchenyi-díjat megosztva kapta a hazai kvantumkémiai módszerek jelentős matematikai apparátust igénylő fejlesztésének hagyományára épülő, iskolateremtő tudományos tevékenységük, illetve példaértékű együttműködésük keretében elért, nemzetközi szinten is meghatározó jelentőségű kutatási eredményeik elismeréseként:
CSÁSZÁR ATTILA GÉZA kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára, az MTA–ELTE Komplex Kémiai Rendszerek Kutatócsoportjának vezetője;
FOGARASI GÉZA, a kémiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Szervetlen Kémiai Tanszékének professor emeritusa;
SZALAY PÉTER vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos rektorhelyettese, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára.
Magyarország köztársasági elnöke Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott:
FA NÁNDOR hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó, a Fa Hajó Kft. tulajdonosa és vezetője részére a magyar vitorlázósportot egyedülálló teljesítményével és eredményeivel nemzetközi rangra emelő legendás pályafutása, saját tervezésű és építésű versenyhajóival elért, világraszóló sikerei elismeréseként;
LENKOVICS BARNABÁS, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének egyetemi tanára, az Alkotmánybíróság volt elnöke részére több évtizedes, rendkívül értékes, különösen a polgári jog területén kiemelkedő oktatói és tudományos pályája, valamint elkötelezett állampolgári biztosi és alkotmánybírói szakmai munkája elismeréseként.
Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozott:
HALÁSZ BÉLA Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa részére a magyar és nemzetközi neuroendokrinológia terén elért kimagasló tudományos eredményei, különösen a köztiagy-agyalapi mirigy rendszer morfológiai és endokrinológiai vonatkozásainak feltárását célzó kutatásai, valamint példaadó oktatói munkája elismeréseként;
JÁVOR ANDRÁS, a Magyar Kormánytisztviselői Kar nyugalmazott elnöke, a Népjóléti Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Népegészségügyi Programiroda volt igazgatója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt igazgatója részére a közjó szolgálatában több évtizeden át példaértékű elkötelezettséggel végzett munkája, valamint a hazai egészségügyi képzést új szakok kidolgozásával segítő tevékenysége elismeréseként;
NÁSZ ISTVÁN Széchenyi-díjas mikrobiológus, virológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Mikrobiológiai Intézetének professor emeritusa részére csaknem hét évtizedes tudományos pályája során különösen a virológia területén kiemelkedő, nemzetközi szinten is nagyra értékelt kutatási eredményei, valamint oktatói és aktív tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;
VISSI FERENC, a Gazdasági Versenyhivatal nyugalmazott első elnöke, az egykori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense részére egyedülálló szakmai pályafutása során az első hazai versenyszabályozás megalkotójaként és a független versenyhivatal életre hívójaként végzett meghatározó munkája, valamint a piaci szereplők jogkövető működését segítő tanácsadói tevékenysége, továbbá több mint két évtizedes oktatói munkája elismeréseként.
Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott:
GRÓH JÁNOS GÁSPÁR irodalom- és művelődéstörténész, kritikus, szerkesztő, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója részére a magyar írók életművét az adott korszak történelmi és kulturális hátterével összefüggésben elemző írásai, valamint a közszolgálatban több évtizeden át elkötelezetten végzett, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként;
KIESELBACH TAMÁS művészettörténész, a Kieselbach Galéria tulajdonosa és ügyvezetője részére több művészeti és történelmi tárgyú, hiánypótló kötet és album megjelentetése, többek között a magyar festészet történetének egyik legátfogóbb összefoglalását nyújtó könyv szerkesztése és kiadása mellett számos rendkívül sikeres festészeti, fotó- és jótékonysági aukció megrendezése során végzett értékadó munkája elismeréseként;
RÓKUSFALVY PÁL, a pszichológiai tudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár részére a magyar pszichológiatudományt egyedülálló módon gazdagító, különösen a pedagógiai, illetve a munka- és sportpszichológia területén meghatározó tudományos és publikációs életműve, valamint jelentős oktatói és közéleti tevékenysége elismeréseként;
SZABÓ DÁNIEL lelkipásztor, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnöke, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tiszteletbeli doktora részére a rendszerváltást követően az egyházi intézmények újraindítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint a hazai roma közösségek és a határon túli rászorulók körében kivételes elhivatottsággal végzett széles körű missziós tevékenysége elismeréseként;
VARGA KORITÁR PÁL, Magyarország volt mexikóvárosi és Buenos Aires-i nagykövete részére Magyarország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében végzett több évtizedes, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;
VETŐ MIKLÓS filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora, a melbourne-i Ausztrál Katolikus Egyetem tiszteletbeli professzora, a messinai Accademia Peloritana dei Pericolanti levelező tagja, a párizsi Jean-Marie Lustiger Intézet és a Francia Katolikus Akadémia tagja részére a kortárs keresztény filozófiai gondolkodás nemzetközileg is méltán nagyra becsült képviselőjeként végzett, nagy hatású tudományos és oktatói munkája, maradandó értéket képviselő életműve elismeréseként.
A keddi díjazottak listáját itt olvashatja.