Indokolatlanul meszelték el a metrópótlóbusz-tendert

Nem sértette meg a BKK a közbeszerzési szabályokat.

MTI
2017. 03. 14. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Székesfehérvári Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy nem volt indokolt a bírság sem. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítés után a felek fellebbezhetnek ellene.

A KDB tavaly októberben semmisítette meg a BKK azon tenderét, amelyen a metrópótláshoz szükséges buszos kapacitást pályáztatta meg. A felújítás időszakára ugyanis százötven csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani. A KDB a jogorvoslati eljárásban azt állapította meg, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért megsemmisítette a június 15-e után született előzetes tájékoztatót és valamennyi, a közbeszerzési eljárásban ezután keletkezett dokumentumot, döntést, és 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre. Az okok között az is szerepelt, hogy a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk, és kell-e hozzájuk személyzet.

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a tender megszüntetése után a Népszavának azt mondta, mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítették meg a kiírást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.