Ingyen van a védőoltás, mégis kevesen kérik

A költségvetés évente nagyjából 1,5 milliárdot költ oltásra, aminek így már majdnem a fele kárba vész.

MN
2017. 03. 27. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába biztosít az állam ingyenesen évente 1,3 millió adag influenza elleni védőoltást, egyre kevesebben oltatják be magukat – olvasható a Magyar Idők hétfői számában.

A cikk szerint míg korábban egymilliónál is többen éltek a védőoltás lehetőségével, 2014–2015-ben mintegy 775 ezren kérték az oltást, a 2015–2016-os járvány idején pedig már csak 752 ezer adag vakcina fogyott.

A 65 éven felülieknek már 2011-ben is csak alig több mint 30 százaléka kapott védőoltást, 2014-ben viszont már a 23 százalékuk sem, miközben a cél a legalább 40 százalékos átoltottság volt – írja a Magyar Idők az Országos Epidemiológiai Központ adatai alapján.

A lap megjegyzi: a január eleji adatok szerint az idei szezonban a rendelkezésre álló vakcinamennyiség alig 51 százalékát használták fel, ami további csökkenést jelent a tavalyi adatokhoz képest is. A költségvetés évente nagyjából 1,5 milliárdot költ influenza elleni oltásra, aminek így már majdnem a fele kárba vész.

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 25 és 100 millió között van az influenzában megbetegedettek száma, és a járvány nagyjából 38 ezer áldozatot követel. Az elhunytak több mint 90 százaléka 65 éven felüli és/vagy krónikus beteg. Az Európai Unió Tanácsa ezért 2009-ben ajánlást adott ki, amely az idősebb korosztály és a krónikus betegségben szenvedők 75 százalékának influenza elleni átoltottságát tűzte ki célul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.